9. rész

9. rész

Az alku

Suga POV

Eltelt egy nap. Semmi különös nem történt azon kívül, hogy Jin teljesen be volt kattanva. Egész nap valami vacsorát emlegetett. Reméltem, hogy nekünk talált ki valamit, de nem. Nagyjából 3 óra körül beállított a szomszédba egy kisteherautó. Mire az összes lány kirohant. Mindegyikük mást-mást kiabált. Megfogtak egy-egy dobozt és elkezdtek velük konkrétan berohanni. Csak Angyalka volt bajban. Túl nehéz dobozt fogott meg. Kigondolta volna. A bizonyítás mániás. Nem is jutott vele tovább csak a járdáig. Ott letette és… elkezdte kibontani. Mit csinál? Szinte ragyog. Megjöttek a szárnyai vagy mi? Kimentem a bejárati ajtó előtti teraszra és leültem az egyik kinti fonott fotelba, onnan néztem, hogy mit csinál.

-          Sophie! Ne a járda közepén kezd el kipakolni a könyveidet. – ordította ki az a fiatalos nő, aki velük élt.

Könyvek?

-          Nem értem miért veszel könyveket, ha ott az ebookod. Hiszen arra szinte minden könyvet meg lehet szerezni. – mondta neki a lila hajú lány. Ha jól emlékszem Zara a neve. Mintha ezt a nevet mondták volna a fiúk, amikor ecsetelték, hogyan szedték össze őket.

-          Mert én szeretem a könyveket. – mondta egyszerűen.

Majd megfogta a dobozt és bevitte a házba. Még nagyjából 10 percig cipekedtek, majd kijött az idősebbik nő, fizetett és többet már nem jöttek ki. Felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Akaratom ellenére is át látni a szemben lévő ablakra. Egy idő után azt vettem észre, hogy csak bámulom az ablakot és várok valamilyen mozgást. Hát hülye vagyok én? Mit törődök azzal, hogy mit csinál a szomszéd csaj, akit nem is ismerek. Mérgemben hirtelen felálltam, és akkor megláttam. Hason feküdt az ágyán a lábaival az ég felé kalimpált. Körülötte könyvek voltak. Az egyiket éppen olvasta miközben mosolygott. Ez nem olyan mosoly volt, mint amikor megmentettem a kis seggét. Inkább ábrándos mosoly volt. Mintha teljesen kikapcsolt volna, és csak ő lenne meg a sztori, amit olvas. Jó. Be kell valljam aranyos volt. Jin nyitott be a szobámba.

-          Gyere hívni. – mondta

-          Mi?

-          Gyere át a szomszédba. Holnap estére meg akarom őket hívni vacsorára.

-          Minek? Nem inkább nekik kéne minket meghívni, mert segítettünk nekik?

-          Én is ezt mondtam. – jött be a szobámba J-Hope és levetette magát az ágyamra.

-          De komolyan Jin. Igaza van Hope-nak. – jött be utána RapMon – Mi már egyszer törtük magunkat most ők jönnek.

Csengettek.

-          Nyitooooooooom. – üvöltötte V.

-          Szia! – jött egy női hang.

-          Szia! – mondta V.

-          Beszélnünk kell mindegyikőtökkel.

-          Oké. Gyertek be. Hyuuuuuuung.

-          Honnan vagy te nekem ilyen ismerős? – kérdezte egy másik női hang.

-          Én hoztalak haza.

-          Jaj. Akkor téged fújkáltalak légfrissítővel. Bocsi.

-          Nem gáz. Szeretem a citromra nem hasonlító citrom illatot.

Erre nagy nevetés. Látom Taehyung ismét hódít. Mire lementünk a csajok már a nappalinkban ültek. Mind. Kivéve az idősebbik nőt.

-          Sziasztok! – köszöntek mind.

-          Helló! – köszöntünk vissza.

Ránéztem Angyalkára. Éppen nézelődött.

-          Honnan olyan ismerős nekem ez a lakás? – motyogta.

Na vajon honnan. Nem is tudom.

-          Lehet, azért mert a mienk teljes fordított mása. Csak fiús változatban. – súgta neki vissza az, aki úgy nézett ki, mint Ariel.

-          Beszélnünk kell. – mondta a fekete hullámos hajú.

Nagy valószínűséggel ő lehet a vezetőjük. RapMon előre lépett.

-          Mondjátok.

-          Beszélgettünk a lányokkal. És arra jutottunk, hogy mivel nektek köszönhetjük, hogy 2 nappal ezelőtt nem történt velünk semmi tragikus… Ezért mindegyikünk jön nektek eggyel fejenként. És akkor használjátok fel, amikor akarjátok. Mi pedig egy feltétellel teljesítjük… Semmi 18 karikás dolog. Oké?

-          Ez jól hangzik. – mondta RapMon kajánul vigyorogva.

-          És? – kérdeztem.

Sejtettem, hogy van még valami, mert a többi lány nagyon pillantgatott a vezetőjük felé.

-          És kérjük a hallgatásotokat is. Haruval szemben.

-          Haru? – kérdeztem.

-          Az idősebbik nő, aki velük él. – mondta Jin.

-          Annyira, azért nem idős.

Kicsit gondolkodtunk mennyire is éri meg nekünk az, hogy tartjuk is értük a szánkat. Végül Jin szólalt meg.

-          Ezt meg kell beszélnünk.

Látszott rajta, hogy valamit kitalált és mindenkit a konyha irányába terelt.

-          Kérjünk tőlük egy napot a hallgatásért cserébe.

-          Mi? – kérdezte Jimin.

-          Egy napot velünk kell tölteniük. Ez lesz az ára.

-          Miért is ne? – mondta V.

-          Nektek teljesen elment az eszetek. Ilyen hülye alkut sem hallottam még. – mondtam.

-          Most gondolj bele Suga hyung. – mondta Kookie is – Ilyen csajok nincsenek a suli területén, mint ők. Csak azok az akaszkodósak vannak, akik egyáltalán nem viccesek és csak a hírnevünk kell nekik. Ők meg azt sem tudják, kik vagyunk.

-          Tény, hogy előny, hogy nem tudják, hogy gazdag családokból jöttünk és mindenben, amit csinálunk, elsők vagyunk. – mondta RapMon.

-          Ez de nagyképűen hangzott. – mondta Jin.

-          De mi lesz, ha meg tudják? – mondta RapMon Jinre oda se figyelve.

-          Semmi. – jött egy hang mögülünk.

Mind egyszerre fordultunk a hang irányába.

-          Sophie! – döbbent le Jin.

-          Merre van a mosdó? – kérdezte egyszerűen.

-          Ott ahol a ti házatokban van, csak fordítva. – válaszoltam flegmán.

-          Jó akkor megyek eltévedni. – mondta egy vállvonás kíséretében és elment.

-          Szerintetek elmondja nekik? – kérdezte Jimin.

-          Nem úgy nézett ki, mint akit nagyon izgatná az, amit mondtunk. – mondta Jin, de azért látszott rajta, hogy egy kicsit megijedt.

-          Utána kéne mennünk. – mondta V.

Utána mentünk mind. Igen. Mindannyian ott szobroztunk a WC előtt és vártuk. Hallottuk, ahogy lehúzza a WC-t, majd nyílt az ajtó. Amint meglátott minket hátra ugrott.

-          Rossz WC-be jöttem? – kérdezte a tekintetünket látva.

-          Nem, jó WC-be jöttél. – mondta Jin megnyugtató hangon. – Figyelj Sophie az, amit hallottál…

-          Az nem tartozik rám. – vágott Jin szavába - Tudok róla, de nem mondom el senkinek, mert nem az én dolgom, hogy milyen az életetek és az sem, hogy ezt egyáltalán közlitek-e mással.

Leesett az állunk. Minimum egy követelést vártunk tőle, hogy ne járjon el a szája, erre megközli, hogy konkrétan leszarja, mert nem tartozik rá? Csak pislogott ránk, majd kissé elmosolyodott és visszaindult a nappaliba. De még visszaszólt.

-          Soha nem tartotta értetek senki a száját. Ugye?

Jin bólintott. Sophie lenézett a padlóra.

-          Nem valami jó társaság vehet akkor titeket körbe. – mondta végül és visszament a nappaliba.