7,5. extra rész

7,5. rész

Megmentő

Suga POV

Idióta kislányok. Még is mit képzelnek, hogy egy vadidegen helyen, ahol egymáson kívül nem ismernek senkit csak úgy megisznak egy ingyen kapott, furcsa italt? Kicsaptam a hátsó ajtót és kicsörtettem rajta. És most mi keresgélhetjük őket. Akaratlanul is az angyal lányra gondoltam. Arra, ahogy mászott át a fán, hogy visszaszerezze azt, ami fontos neki. Aztán meg arra, ahogyan megijedt, mert véletlenül zajt csaptam és leesik a fáról. Még mindig rejtély számomra, hogy mit csinált volna, ha nem nyitom ki neki az ablakot. Nem úgy tűnt, mint aki ennyitől fel akarja adni. Mikor Jin visszajött láttam rajta, hogy valami szépet látott. Rám nézett aztán elnevette magát.

-          Ne aggódj! Semmi baja.

Majd bevonult a szobájába. Nem mintha érdekelne.

Megráztam a fejem, hogy ne gondoljak rá, amikor valaki nekem jött hátulról. Ingerülten fordultam meg, hogy leordítsam annak a részeg parasztnak a fejét, aki nem tud vigyázni. Aki nem bírja a piát az ne igyon. Ez az én véleményem. A részeg paraszt helyett egy kék szempár nézett rám. Csak néz… Még mindig csak néz. Megfordult. Lépett kettőt, már éppen meg akartam volna állítani, amikor egyszer csak előre bukott. Alig tudtam elkapni a bal karját, hogy benne verje a fejét. Így is csattant egy hatalmasat a jobb karja. Az ölembe vettem, mire rám nézett és elmosolyogta magát. Majd grimaszolt egyet és két krokodil könnycsepp gördült ki a bal szeméből. A karja vérzett. Hát ez nagyszerű. Leültettem a földre és levettem a csuklómról azt a sálat, amivel a kutyát kötötte magához. Miután leeset a fáról nem úgy nézett ki, mint akinek az az első dolga, hogy eszébe jusson levenni onnan. Így amíg Jin velük volt bent átmásztam a fára és leszedtem. Rátekertem a sebesült karjára, majd felállítottam. Ingott. Nem kicsit, nagyon. A vállánál fogva elkezdtem hazafelé támogatni. Körülbelül 5 perc múlva elkezdett motyogni.

-          Szédülök. Le akarok feküdni aludni. Van még abból a finom italból? Ha igen kérek még egyet.

-          Álmodba sem fogsz többet találkozni a Hangulat Gyárral. – mondtam neki – Arról gondoskodom.

Erre rám nézett.

-          Szatír. – mondta egyszerűen. Majd összebicsaklottak alatta a lábai.

Felkaptam a karomba.

-          Szatír mi? Ha tényleg szatír lennék most egy sikátorban feküdnél és nem a karomban.

Erre a gondolatra nagyot nyeltem és akaratlanul is erősebben fogtam.

-          De te jó szatír vagy. Bikficcel is rendes voltál. Láttam.

-          Bikfic?

-          Kutya.

Már csak ennyit mondott és hazáig meg sem szólalt. Mivel kulcsot nem találtam nála kénytelen voltam hozzánk vinni. Felvittem a szobámba és elmentem az elsősegély dobozunkért. Mire visszaértem az íróasztalomnál állt és az általam készített fényképeket nézte. Csináltam egyet a kutyájáról is. Rám nézett elmosolyodott és azt mondta aranyos. Gondolom a kutyára értette. Leültettem az ágyra leguggoltam elé és levettem a kezéről a sálat. Megnéztem a karját.

-          Annyira nem vészes. Egy hét és meggyógyul. Csak a lila folt marad majd még ott egy kicsit. – motyogtam és felnéztem rá.

Engem nézett. Egész végig, amíg tisztítottam és kötöztem a kezét csak bámult rám. Nem mondanám, hogy zavarban vagyok a lányok közelében. Sőt inkább ők jönnek zavarba tőlem. De az, hogy egy szó nélkül végig nézte, hogy mit csinálok vele és hagyta még akkor is egy nyikkanás nélkül, amikor kitisztítottam a sebét, olyan volt mintha megbízna bennem. Ez egy kicsit zavarba ejtett. Amikor végeztem újra felnéztem rá. Akkor elkezdte vizsgálgatni a munkámat kritikus szemekkel. Miután átnézte rám nézett rátette a fejemre a kezét és ezt mondta.

-          Köszönöm.

Én csak oda morogtam neki valamit és vittem is ki a ládát vissza a helyére. Visszatettem és sóhajtottam egyet. Koccanás. Ezt nem hiszem el. Rohantam fel a szobámba. Lóhalálában rontottam be ő meg már félig kint lógott a tetőn. Oda rohantam az ablakhoz és ijedségemben egyszerűen csak átkaroltam a derekát és visszarántottam.

-          Naaaa! – méltatlankodott.

-          Ne na-z. Mit csinálsz?

-          Haza megyek.

-          Az ablakon keresztül?

-          Nyitva van. – mondta az ablak felé mutatva.

-          Nem sokáig. Legalábbis, ha ilyen akciókat rendezel.

-          De akkor is nyitva lesz.

Nem értettem. Látta, hogy nem fogom fel, hogy mit akar ezzel mondani, ezért az ablak felé mutatott. Oda néztem és leesett. A saját ablakára gondolt nem az enyémre.

-          Haza mászok. – mondta.

-          Egy frászt. – mondtam

-          Ha itt találnak veled a Szatír leszel örök életedre.

Mondott valamit. Na, nem a szatír dologgal kapcsolatban. Azzal, hogy ha itt találnak. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy itt találjanak vele. De az ajtajuk nem volt nyitva. Ránéztem. Úgy nézett, mint aki azt mondja, hogy „Igazam van. És ezt te belátod”.

-          Jóó. – mondtam végül – Nem kell átmásznod. Majd én átmászom. Kinyitom az ajtót és úgy mész haza. Jó?

-          Jó.

Tudtam, hogy belülről is ki lehet nyitni az ajtókat, még ha kulcsra is vannak zárva. Csak meg kell nyomni a megfelelő gombot a biztonsági rendszer vezérlőkészülékén, ami az ajtó mellett a falon van és kész. Átmásztam a szobájába, útközben összeszedtem a telefonját, amit az átmászáskor belevert a csatornába, azt se vette észre, és letettem az éjjeliszekrényére. Kinyitottam az ajtót, kitámasztottam majd mentem volna vissza, ha nem jut eszembe, hogy kizártam magam. Nem lenne probléma. Felmásznék a fára és kész. De ő fent van és nem lent. Le kell szedjem onnan.

-          ÁÁÁUUUU

-          Mit csinálsz? – rohantam oda a fához – Megígérted, hogy bent maradsz.

-          Mi?

Miért is gondoltam, hogy egy agyilag nem komplett lány majd szót fogad nekem, amikor még rá is ivott egy pohár hangulat fokozót? De átmászott szerencsésen. Én meg rohantam vissza a házba. Amikor felértem az ablak alatt ült. Oda rohantam hozzá.

-          Látod. Megcsináltam. – mondta.

-          Nem elég, hogy nem vagy komplett, de még bizonyítás mániás is vagy. – mondtam neki leszidásképp.

Nem nagyon érdekelte. Csak belekapaszkodott a vállamba és a segítségemmel felállt. Az ágyhoz kísértem, lefektettem és levettem róla a Converse-ét. Ő már közben hatalmasakat pislogott. Amikor betakartam észrevettem, hogy visszacsavarta a kezére a sálamat. Látta, hogy a sálat nézem és rátette a kezét jelezve, hogy nem adja.

-          Tartsd meg, ha ennyire tetszik.

Megkönnyebbülten csukta be a szemeit. Visszamásztam a szobámba és megláttam a polaroid kamerámat. Nem gondolkoztam. Visszamásztam csináltam róla egy képet írtam neki egy üzenetet és betettem a párnája alá. Oda, ahol pont a keze volt. Visszamásztam, telefonáltam Jinnek és elmentem zuhanyozni. Csak áztattam magam a vízben. Jól megizzasztott a kiscsaj. Csak a hófehér és puha combjára tudtam gondolni, meg arra, hogyan támasztotta a fejét a vállamra, amikor vittem. Elzártam a meleg vizet és csak hideget engedtem magamra. Csapódott a bejárati ajtó. Kiszálltam a zuhany alól, lementem és Jinnel találtam szembe magam. Nyúzottnak tűnt.

-          Megérte? – kérdeztem flegmán.

-          Neked nem? – kérdezett vissza.

-          Mi érte volna meg?

-          Ismerlek Yoongi. – szólított az igazi nevemen – Ha téged nem érdekel egy lány, akkor rá sem nézel. Ha meg bajba kerül, inkább lepasszolod. Nem, hogy egész este vigyázol rá. Láttam, amikor elesett és te elkaptad, majd elmentél vele.

Ennyit mondott és bement a földszinti fürdőszobába. Egész este? Kinéztem az ablakon. Reggel volt.