6. rész

6. rész

Az ébredés

Sophie Pov

-          Lányok!!! Megjöttem.

Kinyitom a szemem Haru hangjára. Hol vagyok? Az ágyamban. Mennyi az idő? Reflexszerűen kapok a telefonom után, ami az éjjeliszekrényen van. Az éjjeliszekrényen. Ez tegnap még nem volt itt.

-          Lányok! Hahó! Már délután két óra. Ne mondjátok, hogy még alszotok. – kiabál hitetlenkedő hangon Haru.

-          Nem alszunk. Csak… Tartunk egy kis ebédutáni szunyát. – mondja Mia.

Felkelek és kilépek az ajtómon. Éppen Zara is akkor lép ki a szobájából, ami szemközt van az enyémmel. Ő is kérdőn néz, mire én csak megvonom a vállam jelezve, hogy engem nem kérdezzen, gőzöm nincs, ő mennyit tud, és én mennyit tudok. Kinyílik a mellettünk lévő ajtó is és kilép rajta Bethany egy hatalmas lila folttal a combján.

-          Bakker. Mi történ velünk tegnap este? – kérdezi a combját vizsgálgatva.

-          Nem tudom. Nem sok mindenre emlékszem… Most, hogy így bele gondolok semmire. – mondom kicsit elképedve.

A folyosó végén kivágódik az ajtó. Mia egy eszelős tekintetével néz ránk. És mutogat, hogy befelé, miközben végig kopogja a többiek szobáját is.

-          Lányok nem vettetek semmi kaját? Azt írtátok, hogy nem kell mást hozzak csak a kutyának tápot, nyakörvet és egy házat.

-          Sajnáljuk elfelejtettünk elég pénzt vinni magunkkal. – mondta Mia kicsit sem sajnálkozó inkább ideges hangon.

-          Mindenrendben? Kicsit furcsák vagytok ma.

-          Minden a legnagyobb rendben. Csak az időeltolódással küzdünk. – mondtam

-          Ó, hát békéljetek meg vele hamar még négy nap és suli. Addig el kell intézni még pár dolgot. – mondta Haru.

-          Persze-persze, túl leszünk rajta pikk-pakk, majd meglátod. – mondta Bethany egy ásítás kíséretében.

Miután mindannyian bevonultunk Mia szobájába és mindenki kellőképpen kifeküdt ismét, Mia feltette a kérdést, ami mindenkit foglalkoztatott, de senki nem tudta rá a választ.

-          Mi a fene történt tegnap?

-          Nem tudom. – mondta Petra – Azután alig emlékszem valamire, hogy megkajáltunk az étterembe, aztán bementünk abba a klubba inni.

-          Nekem is a kék kis lötty az utolsó értelmes emlékem. – mondta Zara.

Körbe néztem.

-          Várjatok. Tessa hol van? – kérdeztem.

-          Azt ne mondjátok, hogy a tetőn, mert akkor mi nagy bajban vagyunk. Akkor bizony másnaposok vagyunk. – mondta Alexa.

-          Egy frászt. Tuti nem rúgtunk be. Nem ittam a kék lötty után semmit. – mondtam.

-          Ennyire biztos vagy benne? – kérdezte kicsit reménykedve Mia, hogy én talán tudok valamit. Kis szünet után válaszoltam csak.

-          Nem.

-          Az utolsó emlékem az, hogy valakit egy WC légfrissítőjével fújkálok. De nem rémlik, hogy ki volt. – mondta Bethany.

-          Nekem az, hogy téged kereslek, – mutat rám Petra – de nem találtalak és ettem valami fagyi szerűséget.

-          Én mintha Tessával lettem volna utoljára. – mondta Mia.

-          Alexa! Mit ittunk? – kérdezte Zara.

-          Nem tudom. Én semmire nem emlékszem csak nagy feketeségre. Rémlik valami egy ilyen hatású hangulat fokozóról, de nem ugrik be, mi a neve. Az is lehet, hogy valami újfajta drog. Vagy csak ilyen kis körben elterjedt.

-          Az utolsó emlékem, hogy egy pulton táncolok és valaki leszed onnan. Csak egy hátra emlékszem, amit ütök. – mondta Zara.

-          Uh, szegény hát. – mondtam sajnálva azt, aki Zara keze közé került. Vagyis a hátat.

-          És neked Sophie? Mi az utolsó emléked? – kérdezte Mia.

Nagyon gondolkoztam.

-          Nem tudom. Összefolyik minden. Olyan mintha álmodtam volna. – mondom végül.

-          Nekem is olyan. – helyeseltek a többiek.

-          De az utolsó talán az, hogy titeket kereslek. Aztán közeledik az aszfalt felém. Majd mintha egy nyakláncot láttam volna. – mondtam.

-          Hehe, te még részegen is találsz valamit. – vigyorgott Alexa.

-          Nem voltam részeg. És nem találtam semmit. Egy nyakban volt. – mondtam.

-          Milyen lánc volt? – kérdezte Mia.

-          Mi? – kérdeztem vissza értetlenül.

-          Figyelj, ez a lánc az egyetlen biztos pontunk. – mondta Mia fellelkesülve.

Csúcs most már nyomozni is fogunk.

-          És a hát. - tette hozzá Alexa.

-          És a hát. – mondta Mia.

-          Nos? Milyen lánc volt Sophie? – kérdezte Petra.

-          Hát olyan férfias volt. Mert… mert, hogy vastag volt.

Erre mindenki felkuncogott rajtam kívül.

-          Jó nem volt annyira. De az volt.

Na erre már szakadta a röhögéstől.

-          Jó naaaaa, értitek.

Vége mindenki levegő után kapkodott.

-          Oké-oké – mondta Mia. – És milyen volt a színe?

-          Ezüst. És volt rajta egy medál. Egy kard. - vágtam rá.

-          És mennyire volt vastag a lánc? – kérdezte kuncogva Zara.

-          Nagyon vicces. – mondtam a szememet forgatva – De kb. olyan vastag volt, mint a fél kisujjam. – mutattam fel az ujjam.

-          Akkor az nem is volt valami vastag – mondta Alexa. – Eléggé kicsike kezed van.

-          Ja mint egy 5-esnek. – kontrázott rá Bethany.

-          Várjatok! – kiáltott fel Petra. – Nem csak a nyaklánc az egyetlen nyom.

-          Tessa! – kiáltott fel Mia is megértve.

Mi csak értetlenül néztünk.

-          Emlékezzetek! – parancsolta Mia. – Tessa nem itta meg a kék löttyöt. Ő akkor kiment a mosdóba, amikor mi megittuk.

-          Hála az égnek. Talán ő szedett össze minket és hozott haza. – mondta Alexa.

-          Mindünket? – kérdeztem kicsit kétkedve.

Csapódott a bejárati ajtó.

-          Szia Tessa! – mondta Haru – Sétálni voltál?

-          Mondhatni. – válaszolta Tessa.

-          A lányok még alszanak, azt hiszem.

-          Igen, azt elhiszem.

-          Tuti tud valamit. – suttogta Bethany.

-          Pszt. – pisszegtük le egyszerre.

-          Felmegyek, megnézem őket. – mondta Tessa.

Mia, mint akit puskából lőttek ki konkrétan oda repült az ajtajához és kivágta, majd kirohant rajta. 10 másodperc múlva vissza is jött maga után rángatva Tessat.