19. rész

19. rész

A féreglyuk

Sophie POV

Óriási röhögés tört ki a garázsban. Shon is belépett a látóhatáromba. Egy hatalmas monokli éktelenkedett a jobb szeme alatt, de még így is vigyorgott.

-          Hallod, ez azt hiszi te vagy Suga. – röhögte mire Suga behúzott neki egyet a gyomorszájába.

-          HÜLYE! – üvöltötte – Kihasználhattuk volna, hogy azt hiszi, hogy… – az utolsó szavait nem értettem.

-          A hangod. – nyögtem – Te nem ő vagy.

-          Nem, valóban nem. – nézett rám elgondolkodva – De meg kell hagyni jó izélése van… Annál jobb. Legalább jobban fogom élvezni a játékot. Vetkőztesd le. – fordult oda Shonhoz, majd megfordult és elindult, engem pedig máris kiszabadítottak a köteleimből.

Idáig fel sem tűnt, hogy egy vascsőhöz bilincseltek. Elkezdtek a földön húzni a terem közepe felé.

-          Normális vagy? El akarod csúfítani nekem? – üvöltötte miközben egy trónszerű emelvényről rohant le és fellökte Shont.

Ha most nem lettem volna kába simán el kezdtem volna rohanni. De nem voltam beszámítható.

-          Mit adtál nekem?

Erre rám nézett.

-          Semmi olyat, ami mentálisan kártokozna neked.

-          Ki vagy?

-          Valaki.

-          Miért akarsz bántani?

-          Valamiért.

-          Okos vagy a válaszaidból ítélve.

Ezt megint nem kellett volna. Olyat rúgott a hasamba, hogy elhánytam volna magamat, ha lett volna benne valami étel. Összegörnyedve nyöszörögtem. Amikor felnéztem csak egy valami tudatosult bennem. Reggel van. Legalábbis pirkad. Az üvegtetőn beszűrődő halványszürkés derengés volt az egyetlen reményem arra, hogy már keresnek.

-          Nem találsz okosnak? – kérdezte leguggolva mellém – Pedig szerintem okos dolog volt tőlem, hogy SMS-ben végig nyugtattam a létező összes nevet, ami a kijelződön villogott. – mutatta fel a mobilomat.

Majd fogta magát és egyszerűen bevágta az egyik autó alá. Ripityára tört a telefonom. Majd gyengéden kiegyenesített és elkezdte lerángatni rólam a pulóveremet. Ellenkeztem volna, ha nem akart volna a fejem minden egyes pillanatban leszakadni a nyakamról és elgurulni a padlón. Így nem volt sok választásom. Mikor már lerángatta rólam a számára fölösleges számomra jelen pillanat nélkülözhetetlen ruhadarabot, félre hajította és a melleimre tette az egyik kezét. Úgy vizsgálgatott a tekintetével, mint egy orvos. Egy erőtlen ütéssel megpróbáltam félre lökni a kezét, de alig mozdítottam meg a karját és csak egy pofon lett az eredménye. A trikómmal már nem szenvedett. Egyszerűen megfogta és kettétépte rajtam. Elmosolyodott.

-          Szép. – suttogta megbabonázva miközben visszafektetett és a hasamat kezdte el simogatni, majd ráhajolt a mellkasomra és csókokat nyomott rá. Hírtelen a számra nyomta a sajátját.

A következő pillanatban pedig már nem láttam őt. Ugyan is valaki nemes egyszerűséggel lerúgta rólam. Majd szinte a következő pillanatban rángattak fel ülő helyzetbe, amiért hálás voltam, mert nem igazán tudtam az izmaimnak parancsolni. Ugyanaz az arc nézett vissza rám, amelyiktől most kevergett a gyomrom. Egy kabátot húzott le éppen és bújtatta bele az egyik karomat. De alig tudta félig felhúzni rám a fekete anyagot, valaki megragadta a vállát. Csak lazán sóhajtott egyet és felállt, az illetőt pedig egyszerűen 3 méterrel odébb dobta. Megpróbáltam tovább öltöztetni magamat, nagyjából sikerült beletalálnom az ujjába, miközben körülöttem zajlottak az események.

Nagy csattanások, halál sikolyok, ünnepélyes zene, ami csak a győztest méltatja. Aha. Minden bizonnyal így zajlik egy filmszerű elképzelésben. De nem, ez nem olyan. Inkább volt az egész egy ingadozó kártyavár, tekintve hogy heten álltak körbe és velük szemben álltak vagy harmincan boxerekkel és baseball ütőkkel a kezükben.

-          Tudtam. – mondta egy hang hisztérikusan – Tudtam, hogy el fogsz jönni érte.

-          Kussolj birka. – üvöltötte valaki – Régen láttuk egy mást Min Yoongi. – mondta ugyan az a hang kimérten.

Suga nem válaszolt semmit, ahogyan a többiek sem. Csak a pattogó szikra záport láttam mozogni, ami köztük és az ellenfél tekintete között pattogott.

-          Remélem sok jó emlék fűz ehhez a helyhez titeket.

-          Igen. – válaszolta Suga – Emlékszem, hogyan nyalattam fel veled a padlót. Emlékszel még az ízére?

Erre dühöt-grimaszt vágott.

-          Az idők változnak. A szerepek cserélődnek. Lássuk, most ki fogja nyalni a padlót. – indult meg, Suga pedig verekedésre készen várta őt.

-          Tényleg felnyaltad a padlót? – kérdeztem, mire megtorpant, Suga pedig megpördült a tengelye körül. – Mi van? Ilyet még nem láttam. – mondtam.

-          Mindjárt látsz kislány. – vigyorodott el Suga.

-          Elég!!! – jött egy hang valahonnan. – Mind a kettő befejezi jött be a képbe Mia.

-          Mit kerestek itt? Nem megmondtuk, hogy maradjatok a seggeteken otthon!

-          Hogy is ne. Az egyik legjobb barátnőnk bajban van, ti meg elmentetek szétveretni a fejeteket. Majd pont otthon fogunk ülni és malmozni az ujjunkkal. – vágta rá Mia.

-          Most azonnal hazavisszük Sophiet. Aztán azt csináltok, amit akartok. – mondta Zara felém lépkedve.

-          Azt lesheted kislány. Nem adjuk csak úgy oda.

-          Egy szóval sem mondta, hogy nem verem be a képedet, ha kell. – motyogta Zara miközben lehajolt hozzám és Bethanyval karöltve megpróbáltak feltámogatni.

-          Hagyjátok! Majd én. – mondta Suga egy szempillantás alatt előttem teremve.

A lányok visszaengedtek a földre Suga pedig fél térdre ereszkedett, hogy könnyebben felemeljen.

-          Soha ne fordíts hátat az ellenségednek. – vinnyogta egy visszataszító hang a háta mögött.

-          Sugaaa! – kiáltottam, már amennyire tudtam kiabálni.

Suga megpördült és reflexszerűen emelte a karját a védekezéshez, de nem volt rá szükség. Egy hatalmas puffanást hallottam.

-          Vak. – mondta Zara – Nem látod, hogy szemtől szemben állunk veled. Ha őket bántjátok velünk is szembe kell néznetek.

-          Hoppá Woozi. – vigyorogta J-Hope – Úgy látszik kijöttél a gyakorlatból vagy csak a féreg lényed alá minősíted az angyalokat.

Erre mind zavartan fordultunk felé.

-          Mi van? – kérdezte – Suga hajtogat folyton valami Angyalkát, amikor magában beszél a szobájában.

-          J-Hope. – mondta Suga – Emlékeztess rá, hogy ha hazaértünk, ezért fojtsalak meg.

Aztán visszafordult hozzám és egy egyszerű mozdulattal felkapott és a kijárat felé sétált velem. Vagyis csak reméltem, hogy az a nagy fény a kijárat és nem az alagút vége.

-          Mára befejeztük. – jelentette ki Rap Mon – Ha kell ez – mutatott körbe – tartsátok meg. Minket nem zavar.

-          Csukd be a szemedet Angyalka. Ígérem, mire kinyitod a felhőkből vetett ágyadban leszel. – suttogta nekem Suga.

-          Miért? – nyögtem félig lecsukott szemekkel – Miért csinálod… ezt?

-          Mert fontos vagy nekem. Még ha nem is tudom miért. – mondta, majd elnyelt a sötétség.

Woozi Pov

-          Mondtam neked. Én megmondtam. Fontos neki a lány. – vihogta nekem Shon.

Már órákkal ezelőtt elmentek és az emberek is elkezdtek megritkulni.

-          Ja. – válaszoltam félig sem figyelve rá – Fontos neki.

Többször is végig simítottam a számon és csak bámultam a beszűrődő napfényt, amelyben eltűntek.

18. rész

18. rész

Incidens

Suga POV

Könyvek közül lesek rá. Komolyan kezdem magamat úgy érezni, mint egy zaklató. Nem csinál semmit csak tanul. Vagy valami olyat.

-          Elnézést fiatalember! Segíthetek valamiben? – kérdezi a könyvtáros nő olyan hangon, ami azt sugallja „mindjárt kiváglak innen, mint macskát szarni”.

-          Nem. Köszönöm. – hát ez a válasz nem hatott rá ugyan is nem hajlandó elmozdulni a helyéről. Úgy áll itt, mint akit egy apokalipszis sem hathat meg. – Tudja hihetetlen nagy rajongója vagyok… - néztem magam elé – Nietzschének. – vettem le az első könyvet, ami a kezem közé került és olvastam le a címét értetlenül.

-          Értem. – mondta.

Én is ettől félek. Mindenesetre szúrós szemmel ugyan, de megfordult és elment. Végre. Visszafordultam, hogy folytassam eddig számomra is érthetetlen tevékenységemet és bámultam egy üres helyet, amikor egy kéz nyúlt be a periférikus határomba. Nem egyáltalán nem állt meg bennem az ütő, amikor megszólalt mögöttem.

-          Nietzsche mi? – vigyorgott.

-          Igen tudod ő egy nagy ember volt.

-          Ühüm, tudom. Nagy holland űrhajós a csávó. – mondta vigyorogva.

-          Igen, tudom. A példaképem. - vettem ki a kezéből a könyvet úgy, mint aki „na, én ezt most kiveszem”.

-          Nietzsche egy német filozófus volt. – mondta komolyan.

Francba. Soha nem érdekelt különösebben a filozófia, így mindig leszedtem a rendszerről a tesztek előtti napon a kérdéseket és úgy írtam meg őket.

-          Akár el is mondhatnád, mért lesel rám a polcok közül. Igen, eléggé feltűnően csináltad. – mondta az elképedt fejemet látva.

-          Csak… Megnéztem, hogy haladsz. Úgy hallottam matekból sík vagy. – válaszoltam.

-          És a matek házim keltette izgalmad hozott téged a könyvtárba. Már értem. – mondta a szemét forgatva, amikor egyszer csak neki vágódott a mellkasomnak.

Ezt a ledöbbentséget, ami mind a kettőnk arcára kiült, amikor a másik szemé néztünk, miközben valahol távolról érzékeltük, hogy valaki halálra röhögi magát rajtunk. Felnéztem a szeméből, mialatt segítettem neki visszanyerni az egyensúlyát.

-          Rohat vicces vagy Shon, de tudod a könyvtár atmoszférája csak fertőzi az amúgy is hiányos szürke állományodat. – erre elhallgatott.

-          A mit? – kérdezte értetlenül.

Erre Sophie felkuncogott. Nem kellett volna. Shonnak csak ennyi kellett. Neki akart ugrani. Egy lánynak! Nem elég, hogy lerúgta még neki is megy. A hátam mögé löktem Angyalkát és Shont egy jobb egyenessel a földre küldtem pihenni.

-          Nem gondolod, hogy gerinctelen dolog egy lánynak neki rontani még egy olyan féregtől is, mint te? – indultam volna meg felé, de Angyalka megfogta a karomat.

-          Hagyd! Nem háborúzunk. – jelentette ki inkább nekem szánva a mondatot, de mégis a Féreg figyelt fel rá.

Feltápászkodott, megsimogatta az állát, biccentett egyet, majd szépen kisétált. Kirántottam a karomat a szorításából.

-          Ne mond nekem többet, hogy ne verjem laposra ezt a kis patkányt. – suttogtam neki dühösen.

-          De mondom. Nem leszünk olyanok, mint ő.

-          Leszünk? Miből gondolod, hogy egy lapon kell emlegetned magaddal.

Erre leesett az álla, de egyből összekapta magát és továbbra is dacosan farkasszemet nézett velem.

-          Ne kövess, ha nem akarod, hogy közöd legyen hozzám. – sziszegte, majd egyszerűen elment mellettem visszaült a könyvei fölé és nem is nézett már fel.

Sophie POV

Hallottam, ahogyan bevágódik a könyvtár ajtaja és megremegnek a körülötte lévő ablakok. Tuskó. Mit követget és üti le azt az állatot, ha nem akarja, hogy közünk legyen egymáshoz. Amikor a szobájában voltunk normális volt. Még kedvesnek is mondható. Akkor miért változik meg egyik napról a másikra. Már az is furcsán vette ki magát, hogy megjelent irodalom órán.

-          Óóó, a francba! Az irodalom. Elfelejtettem. – kezdtem el nyüglődni és már nem is figyeltem semmi másra.

Még az időre sem. Csak a mobilom zökkentett ki a házi írós gondolataimból. Erre a hangra a könyvtáros nő konkrétan becsúszott a két könyvespolc sor közé és rácsapott az asztalra.

-          KISASSZONY!!! – üvöltötte. – Mintha fél órával ezelőtt közöltem volna a hangosbemondón, hogy a könyvtár bezárt.

-          Itt van hangos bemondó. – kaptam el a lényeget.

-          Van, de tudja mi nincs itt?

-          Mi? – kérdeztem félve.

-          Maga 1 percen belül.

-          Értettem. – kezdtem el a gyilkos tekintetétől kísérve összepakolni.

A hűvös időre kirohanni nem volt valami kellemes tekintve, hogy még kabátom sem volt. Hoppá. Visszafordultam a meleg épület felé. Őszintén szólva nem sok merszem volt visszamenni. A könyvtáros nő olyan monológot levágott ott nekem miközben pakoltam, hogy félő volt, ha visszamegyek megint rákezd. Néhány szavára csak értetlenül néztem fel a pakolásomból. Ezek szerint mégsem olyan jó a koreaim, mint ahogy gondoltam.

-          Gyér világítás, hűvös lengedező szellő, valahol még nyikorog is valami. – néztem körbe - Hát persze, hogy pont, mint egy horror filmben.

Ránéztem a telefonomra, hogy kihívott. Ismeretlent jelzett. Elkezdtem visszacsörgetni. Amint kicsengett a hátam mögött megszólalt egy telefoncsengő hangja. Ekkor már gyanítottam, hogy valami nem stimmel. Megfordultam és körbenéztem.

-          Nagyon para. – suttogtam egy pára felhőt kieresztve a számon.

Eddig fel sem tűnt, hogy egyre jobban fázom. Megfordultam, hogy gyorsan hazafelé vegyem az irányt miközben minden kis mozgásra figyelt az amúgy is már idegileg csúcson lévő agyam. Amikor egy alak sétált be elém. Úgy 3 méterre lehetett és kapucnis pulcsi volt rajta.

-          Eltévedtél? – kérdezte.

Ismerős a hangja, de nem emlékszem honnan.

-          Nem. – válaszoltam. – Nagyon is tudom, hogy hol vagyok. Szóval, ha megbocsát, én most megyek is.

Pechemre a könyvtár bejáratához szűk kis rész vezet az épületek között. Amint ki akartam volna kerülni meg ragadta a karomat és visszarántott úgy, hogy a hátam neki csapódott a mellkasának.

-          Nem mész. Ha nem pontosabban velem jössz. – mondta.

Ekkor jöttem csak rá ki ő. Amikor Shonnal BlackJack-keltem ő mondta meg a nevemet.

-          Te Shon egyik talpnyalója vagy.

Nos, eléggé bátor dolog volt részemről kihívni magam ellen a sorsot ezzel a beszólással. Egyetlen mozdulattal maga felé fordított és a két vállamnál fogva úgy megrázott, hogy még a fogaim is összekoccantak. Igazából örültem, hogy csak ennyit kaptam.

-          Akkor is legyen, majd ekkora szád mikor majd a farkával tömi be. – köpte, szó szerint.

Tiszta nyál lett az arcom. Felemeltem a kezemet amennyire csak tudtam, hogy kitöröljem a szememből az undormányt, amikor felnéztem emelte az öklét, de még mielőtt behúzhatott volna egyet, még elkaptam a háta mögött valamit. De sajnos ezen már nem tudtam elgondolkozni.

Amikor kinyitottam a szememet, csillagokat láttam és eszméletlenül lüktetett az arcom bal fele.

-          Megmondtam, hogy ne tegyél benne kárt, mert az az én dolgom lesz.

-          Hagyá’ má’! Szinte meg sem látszik neki. Direkt nem ütöttem nagyot.

-          Héj! Fiúkák! Ébredezik.

Amikor elkezdett kitisztulni a látásom oszlopokat tudtam még csak kivenni. Valaki megragadta a vállaimat és felültetett, majd megragadta az állkapcsomat és szembe fordított magával. Azt vártam, hogy Shon fog visszanézni rám.

-          Suga. – suttogtam miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon.

17. rész

17. rész

Gyenge vagyok

Suga POV

Nem tudtam aludni. Egész éjszaka csak sétálgattam és folyton az ablaka alatt kötöttem ki, holott tudtam, hogy nincs a szobájában. Legszívesebben megkerestem volna azt a görényt, hogy a szart is kiverjem belőle, de amikor Hyunseung a röntgenbe tolta hallottam mit mond Jiminnek és Zaranak, és ez leállított. A szekrénye előtti ablakpárkányon üldögéltem. A fiúk mellettem idegesen toporogtak. Mind Tessat vártuk, hogy hozzon már valami hírt Angyalkáról, de nem jött. Közben már becsengettek, de nem mozdultam.

-          Gyere Suga! – mondta Jin. – Tessa, amint meg tud valamit ír nekünk.

Még mindig nem voltam hajlandó megmozdulni.

-          Szerinted azt akarja, hogy lógj óráról?

Ezen már elgondolkoztam.

-          Szerintem csalódna, ha megtudná, hogy lógsz. – tódította Jin látva, hogy elkezdtem mérlegelni a dolgot.

-          Jóóóóó. Megyek órára. – mondtam. – De amint meg tudsz valamit írj!

Amikor beléptem a terembe már folyt az óra. A tanár természetesen elkezdett leosztani, de amikor látta, hogy nem nagyon érdekel egy sóhajtás kíséretében csak folytatta. Leültem oda, ahol Angyalkával ültünk irdalom órán a másik teremben. A mellettem ülő lány úgy nézett rám, mint akinek majd ki esik a szíve.

-          Tünés! – mondtam neki egyből.

Amire lelohadt a lelkesedése és egy pillanat múlva már ott sem volt. Valaki fejbe dobott egy papírgalacsinnal. Mérgesen fordultam hátra és láttam, hogy Petra a másik sorból bocsánat kérően néz rám és mutogat a földre. Lenéztem, felvettem a galacsint, kihajtogattam és elkezdtem olvasni.

„Minden rendben ment az este. Csak párszor hányt az agyrázkódás miatt. Haru úgy 2 perce indult el vele haza. Ne merj utána menni! Jegyzetelj neki. Sík hülye matekból.”

Erre elmosolyodtam. Visszafordultam Petrához és bólintottam neki. Majd kicsaptam a füzetemet, ami már 9. óta a füzetem volt és elkezdtem bele írni hosszú évek óta először. A tanár, amikor észrevett oda jött, hogy mit rajzolgatok. Általában aludni szoktam inkább, de néha rajzolgatok is. Ilyenkor szeretnek a tanárok büntetésbe vágni egy órácskára, amit szintén végig alszom. Amikor látta, hogy csak az van benne, ami a táblán némi kiegészítővel, ami megkönnyíti a megértését az egésznek, kikapta a füzetet a kezemből és elkezdte lapozgatni. Látta, hogy semmi értelme, mert totál üres. Visszacsapta elém és folytatta tovább az unalom a köbön oktatását. Miután mindent leírtam, még azt is, amit a tanár még nem mondott el, elkezdtem ideges lenni. Csak kavarogtak a fejemben a tegnap történtek. Megcsókoltam. Megcsókoltam, de minek? Emlékszik rá egyáltalán?

-          AISH!!! – ordítottam fel, mire a tanár rám kapta a tekintetét.

Nem bírom tovább. Összekaptam a cuccomat és kiviharoztam az óra közepén. Egyenesen haza mentem. Felrohantam a szobámba ledobtam mindent és nyitottam is az ablakot. Mikor már átmásztam a fán és az ablakánál voltam nem tudtam, hogy mit csináljak. Ha agyrázkódása van, akkor alszik, ha alszik, akkor nem kelthetem fel. Ebben a pillanatban szinte elsuhant a sötétítő függöny előttem és egy éles magas hang hagyta el a torkomat. Kinyitotta az ablakot.

-          Úgy sikítasz, mint egy lány. – vigyorogta.

-          Nagyon vicces vagy.

Arrébb állt, hogy be tudjak bújni.

-          Mit szeretnél? Nem a suliban kéne minden lányra gorombán nézned?

-          Nem tudtam mit csináljak. – csúszott ki a számon.

-          Ezt, hogy érted?

Mintha nem tudná, hogy értem.

-          Úgy értem, hogy tegnap eléggé pocsékul néztél ki. Ma meg csak annyit tudtam meg, hogy végig rókáztad az egész éjszakát és már itthon vagy.

-          Hyunseung szerint még két napig kell feküdnöm és jobban leszek. Mármint agyilag. De a vállam még mindig le akar szakadni. Tényleg az kapta el jobban a labdát.

-          Kinyírom azt a szemetet. – motyogtam olyan halkan, hogy ne hallja. De meghallotta.

-          Nem, nem fogod kinyírni. Békén hagyja mindenki. Ha ezt folytatjuk, csak eldurvulnak a dolgok. Megrúgott kosárlabdával egy lányt direkt. Most örülhet. Megmutatta pontosan mennyit is ér meg nekem az, hogy foglalkozzam vele. Semmit.

-          Nem vagy rá egy kicsit sem dühös. Nem akarnád letépni az arcát vagy valami hasonló?

-          Mérges voltam rá, még tegnap. De aztán rájöttem lehet, hogy megérte.

-          Ja, most fekhetsz 2 napot orvosi igazolással és szerintem még tesiből is megúszol jó két hetet.

-          Nem erre gondoltam. – pirult el.

-          Oh. Emlékszel?

-          Lerúgtak nem bedrogoztak. Beszámítható állapotban voltam.

-          Ha gondolod, elfelejthetjük.

-          Miért tetted?

-          Mi?

-          Miért csókoltál meg, ha utána el akarod felejteni?

Hosszú csend.

-          Válaszolj Yoongi!

Most először szólított az igazi nevemen. Ez azt jelenti, hogy tényleg komoly választ vár és a tekintete is ezt sugallja.

-          Miért csókoltál meg? – kérdezi most már szinte kiabálva.

-          Nem tudom. – ordítom vissza. – Nem tudom miért csókoltalak meg, azt sem, hogy miért mentem be hozzád. Nem tudom, hogy miért érdekelsz egyáltalán engem. Nem is ismerlek. És nem tudom, hogy meg akarlak-e ismerni. Amikor veled vagyok, úgy érzem, hogy meg kell védjelek, mert ha nem teszem gyenge leszek. Gyengének érzem magamat, amikor nem vagy velem. Mióta ismerlek minden összekuszálódott. Gondolkodnom kell. – ezt az utolsó mondatot már üvöltöttem.

Csak nézett rám.

-          Akkor menj Yoongi és gondolkodj. És ha esetleg még tervben lennék, szólj, hogy mire számíthatok.

A számban keserű ízt éreztem bár nem értettem, hogyan amikor nem ettem ma még semmit. Tulajdonképpen csak most, hogy ordítoztam vele tudatosult bennem minden. Hogy tényleg ezt érzem. Miért hozta ki belőlem az őszintét. Eredetileg csak azt akartam megnézni mi van vele. Mondjuk, azt sem tudom, ezt mért akartam tudni. Az ablak irányába mutatott majd hátat fordított és az ágya felé kezdet sétálni. Kimásztam majd visszanéztem. Háttal volt nekem. Sóhajtottam és behúztam a függönyöket.

Két nap. Két teljes napon keresztül mást sem csináltam, mint múmiaként kószáltam. Egyfolytában visszatekertem a fejemben az időt akkora, amikor ajtót nyitottam neki. Éppen felébresztett és morcos voltam. Aztán valami kutyát emlegetett és nagyon igyekezett nem megbámulni. Mit törődtem én azzal, hogy valamilyen kutya kell neki. Amíg a szemembe nem nézett. A szeme volt az első, ami elindította ezt az egészet. Azért sem akartam neki oda adni a kutyát. Amikor megmondtam neki, hogy nem már nem szégyenlősen nézett a szemembe.

-          SUGA HYUNG!!!

-          Mi van V?

-          Kéred még a pizzád.

-          Úgy nézek ki?

-          Úgy nézel ki, mint egy zombi. Ez félelmetes. Ezért is nem mertem ellopni.

Unottan, az arcomat támasztva toltam elé a tálcám.

-          Vigyed, ami kell.

Az itteni menza valamiért finom. Ezért eszik itt szinte minden diák. Na meg, mert nincs sok választásuk. Ha nem akarnak állandóan a büféből enni, hogy ne haljanak éhen a délutáni órák és klubok miatt. Kivágódott az étkező ajtaja. És az a pöcs trappolt be rajta. Még ez is. Normál esetben már szétvertük volna, de mivel megkért rá minket, hogy ne tegyük, nem tesszük. Mióta hallgatunk mi egy lányra. Erre felugrott Jimin és J-Hope és lementek valahova mögém. Egy asztallal jöttek vissza meg a hat lánnyal a nyomukban. Most már a törzshelyünket is megosztjuk. Király.

-          Jobb lenne, ha ezentúl velünk ennétek. Mielőtt még itt is belétek kötne. – magyarázta Jin a lányok értetlen fejét nézve.

-          Hol van Sophie? – kérdezte Taehyung éppen a pizza szelet szélét rágva.

-          A könyvtárba. Azt mondta, hogy egész délután ott lesz, hogy nyugiban pótoljon. – válaszolta Tessa.

Felpattantam.

-          Hyung, mit csinálsz?- nézett rám Kookie.

-          Egyél! – parancsoltam rá.

Látva, hogy nem vagyok jó kedvemben inkább elkezdte majszolni, ami még a tányérjában volt. Kicsörtettem az étkezőből egyenesen át parkon be a könyvtárba. Rohanás közben beleakadtam egy rózsabokorba.

-          Áááááh még ez is. – fújtattam.

Berontottam és megálltam. Ez azért mégis egy könyvtár. Csendben kell lenni. De akkor miért lopakodom? Könyvtár, nem aknamező. A könyvtáros néni furcsán nézte, hogy mit csinálok, amíg el nem tűntem a polcok között.

16. rész

16. rész

Fájdalomcsillapítás

Sophie POV

Amikor kinyitottam a szemem csak egy nyakat láttam. Ismerős nyak volt. A tulajdonosa egyfolytában beszélt. Nem sokat értettem abból, amit mondott. Csak szófoszlányok jutottak el a tudatomig. Például ilyenek: Kinyírom… ha komolyan… ébren… angyalka. Aztán már csak a sötétség ölelt körbe megint.

-          Nem Yoongi! Nem maradhatsz itt. Csak zavarnád a vizsgálatot. Menj ki! Yoongi! Menj ki, most!

Nem ismertem fel a hangot. Kinyitottam a szememet és azonnal könny is szökött bele. Te jóságos ég. Ennyire még életemben nem fájt a fejem, és olyan hányingerem volt, hogy attól féltem kidobom a reggelit saját magamra.

-          Látom felébredtél. – mondta a hang.

Oda akartam nézni, hogy megállapítsam ki is beszél hozzám, de nem bírtam megmozdítani a fejemet fájdalom nélkül.

-          Ne! Ne mozogj! A nevem Hyunseung. Csak feküdj nyugodtan, amíg megnézlek!

Megfogadtam, amit mondott és becsuktam a szemem. Konkrétan egyből elaludtam. Az ajtó nyikorgására és csukódására ébredtem fel. Nem volt rajtam a pólóm, de egy takaróval betakartak, és egy nagy kötés volt a vállaimon. A fény annyira bántotta a szememet, hogy inkább visszacsuktam. Megint nyílt az ajtó, majd csukódott. Biztos az orvos járkál gondoltam. Amíg nem mondják, hogy keljek fel inkább csak fekszem, így jobb. Valami rátapadt a számra. Kipattantak a szemeim.

Suga POV

Amint meg láttam, ahogyan a fájdalomtól fintorog muszáj volt enyhítsek a fájdalmán. Körbe néztem, hogy hol tarthatja Hyunseung a fájdalom csillapítót, de nem láttam. Aztán ismét ránéztem. Nem nagyon fogtam fel mit teszek, de életemben talán először kétségbe estem, hogy nem tudok segíteni. Így már csak akkor kaptam észbe, amikor egy nagy kékségbe meredtem. Elváltam az ajkaitól. Ilyen édes érzés még soha nem futott végig rajtam. Csak bámult rám.

-          Azt olvastam egyszer, hogy egy csók jobb fájdalomcsillapító, mint a morfin. – nyögtem ki végül.

-          Erről már én is hallottam. – mondta egy hang a hátam mögött. – Mintha valami olyasmit mondtam volna, hogy maradj kint.

-          Aha.

-          Nem mennél ki végre? – mondta Hyunseung kicsit már mérgesebben.

-          De. – indultam meg kábán.

Az ajtóban még visszafordultam. Az erős fényben jól látszott mennyire elvörösödött.

Sophie POV

-          Mióta vagytok együtt Yoongival? – ült le mellém a doki háttal az ajtónak.

-          Ez az igazi neve? – kérdeztem teljesen elkábulva.

-          Igen. Nos, mióta vagytok együtt?

-          Nem vagyunk. – mondtam.

-          Hmm. – gondolkozott el. – Akkor majd lesztek.

-          Mi?

Kivágódott az ajtó.

-          Ez nem igaz Yoongi! Mondtam, hogy maradj kint. – kiabálta meg fordulva és elakadt a lélegzete.

-          Ki tette? – szikrázott Haru szeme.

-          Nem tudom. – válaszoltam.

-          Shon. – jött a válasz Haru mögül.

-          Kinyírom. – vicsorogta Haru.

-          Egy ölelés is megteszi. – mondtam neki könnyes szemmel.

Hogyan tud ennyire fájni egy fej. Nem vagyok fejfájós típus, de ha egyszer fáj, akkor nagyon fáj.

Erre Haru megenyhülten jött oda hozzám.

-          Attól tartok az öleléssel várni kell. Agyrázkódást kapott és nagyon csúnyán megzúzódott a jobb válla. De szerencséje volt.

-          Maga ezt nevezi szerencsének. – mutatott rám Haru.

-          Ha nem a válla kapta volna a nagyobb ütést, most lehet, hogy már egy rohammentő vinné Szöul felé vagy már nem is…

Nem tudta kimondani. Haru tekintete elsötétül.

-          Mindenesetre csinálok egy koponyaröntgent, hogy kizárjuk a belső vérzés gyanúját. És bent tartom éjszakára.

-          Itt maradok vele.

-          Ez nem szükséges. Magam fogok rá vigyázni.

-          Nem érdekel. Itt maradok vele. – ült le Haru a mellettem lévő székre olyan hatást keltve, hogy még egy atombomba sem mozdíthatta volna el mellőlem.

-          Hát rendben. – mondta a doki. – Hol nap, amint felébredsz, már haza is mehet. – intézte nekem a szavait. – De addig is megcsináljuk a röntgent, hogy meg tudjuk van-e komolyabb bajod.

A röntgen egy másik helyiségben volt. Amikor kitolt a kórteremből egy kisebb kórház szerűséget láttam. Aztán bemasírozott a képbe Zara. Neki is szikrázott a szeme.

-          Ne aggódj! Elintézzük a tagot. Te addig is gyógyulj meg.

-          Köszi. De nem hinném, hogy el kéne indítani ezt a háborút. – mondtam

-          Ezt a háborút ő indította. És hidd el nem most kezdte. – mondta Jimin is mellém érve.

-          Rendben. Csak kérle,k ne alacsonyodjatok le mellé. Jó?

Úgy néztek egymásra, mint akik azt mondják „Hmm, mond valamit.”. Ezért megnyugodtam és mire észbe kaptam már a röntgenen is túl voltam, és egy szobában feküdtem Haru pedig vigyázott rám. Pont, mint azon az estén.

15. rész

15. rész

Tesi

Sophie POV

Visszacsúsztatta a lapot.

„Mi történt a karoddal?”

Ránéztem a karomra. A kötés kicsit kilógott a pulcsim alól.

„Nem emlékszem.” – írtam vissza.

„Fáj?”

„Csak tompán lüktet.”

„Akarod, hogy megnézem?”

„Ehhez is értesz?”

„Ha tudnád.”

Erre el kellett magam mosolyognom, de nem írtam neki vissza. Csöndben ültük végig Mr. Tanner, mint utóbb kiderült így hívják, óráját. Tessa és Jin végig levelezték. Alexa rajzolgatott, Bethany csak révedezve bámult ki az ablakon. Suga aludt a fejét a padra hajtva. Én pedig megpróbáltam figyelni. Többé-kevésbé sikerült is. Legalábbis akkor, amikor nem azon kaptam magam, hogy Suga szemeibe bámulok. Már éppen be akartam vetni a hajamat szemellenzőnek, amikor csengettek.

-          Irány a tesi. – pattant fel Alexa kicsit túl lelkesen.

-          Ne olyan hevesen, kisasszony. Itt egy lista arról, hogy mit kell elolvasni mindenkinek.

-          Oké. – mondta Alexa mind, akinek minden mindegy ezzel kapcsolatban.

A tanár csak furcsán bámult rá. Kifelé menet mindegyikünk elvett egy lapot az asztaláról. A szekrényeinkhez menet elkezdtem olvasgatni a címeket.

-          Neeeehhhhh. Csak ezeket neeeeehhheee. – nyüglődtem.

Hát persze, hogy a világirodalom legunalmasabb olvasmányait kell elolvasnunk még a fél év előtt.

-          Én nem aggódom ezzel kapcsolatban. – karolta át a nyakamat Alexa.

-          Ja, én sem. – karolta át a derekamat Bethany.

-          Egy szóval majd én elolvasom, nektek pedig elmesélem.

-          Pontosan. – bökte meg az orromat az ujjával Alexa.

Fölnevettem. A szekrényünkhöz érve kiszedtük a suli egyen tesi cuccát. Ja, itt egyen tesi cucc volt, amibe ha az ember bele gondol nem is rossz. Amíg Zarat vártuk felültem a szekrényemmel szemközti ablakpárkányra és lenéztem az udvarra. A kosárpálya körül egy kisebb tömeg gyűlt össze. Éppen valaki kosarat dobot és minden lány úgy sikított, hogy majd kiugrott a bugyijából. Tessat is felfedeztem. De ő nem az őrjöngő tömegben volt. Egy padon ült egy fa alatt és onnan nézte a kosarazókat. Éppen oda szaladt hozzá az egyikük és megcsókolta. Szóval Jin is játszik. Mondott neki valami, amire Tessa csak bólintott és elindult a suliba. Talán vizet visz neki.

-          Sophie. Gyere már. Elkésünk

-          Jövök.

Az öltöző is egész nagy volt. Öltöző szekrényekkel, köztük padokkal. Miközben éppen öltözködtünk megjelent Tessa.

-          Sophie. Megnézhetem az órarended?

-          Igen. Bent van a táskámban.

-          Köszi.

Miközben éppen a cipőmet kötöttem be a szemem sarkából láttam Tessat.

-          Miért fényképezed le az órarendem?

Úgy megijedt, hogy majdnem elejtette a telefonját.

-          Mindenkiét lefényképeztem, hogy tudjuk, ki hol van éppen.

-          Értem. – mondtam kicsit kétkedve.

Csengettek.

-          Hát akkor nekem most mennem kell. Jó tesizést. – kiabálta és már itt sem volt.

A terembe beérve a tanár éppen azt kiabálta, hogy akiknek bármiféle sebesülése van, az menjen oda hozzá. Így odamentem. Megnézte a karomat, majd azt mondta nem vészes, de ma még ne tesizek csak szedjem össze a labdákat.

Suga POV

A lányok szekrényeinél vártuk Jinnel, hogy Tessa visszajöjjön. Éppen az ablakpárkányra ültem fel és lógattam a lábamat, amikor lépéseket hallottunk. Leugrottam.

-          Lefényképeztem. Tessék. – adta vissza a telefonomat.

-          Köszi Tessa. Ezzel leróttad a tartozást. – mondtam neki.

Jin csak mordult egyet.

-          Mi van? Ők ajánlották fel. Én csak éltem vele.

-          Jó most, hogy megszerezted, amit akartál menj tesire. – nézett a telefonomra Jin, hogy hol van éppen Sophie.

-          Van még valami. – mondta Tessa - Útközben összefutottam Shon egyik szolgájával Pole-lal.

-          Mit csinált? – mérgesedett fel egyből Jin.

-          Velem semmit. Nem vett észre. Éppen telefonon beszélt Shonnal… És…

-          És? – kérdeztem türelmetlenül.

-          Pole valami olyasmit mondott Shonnak, hogy nem tudta kiszedni egyik alkalmazottból sem, hogy hol vannak Sophie órái, ezért az egyik diákkal feltörette a suli rendszerét.

-          Akkor nem csak azt fogja tudni, hogy hol vannak az órái. – mondta Jin.

Tessa értetlenül pislogott.

-          A kártyáinkban van egy nyomkövetőszerű kis kütyü. Ennek segítségével a suli teljes terültén látni lehet az embereket. Legalábbis azt, hogy hol van a kártya.

-          És jövő héten ezt újítani akarják. – mondta Jin.

-          Hogyan lehet ezt még újítani? – kérdezte értetlenül Tessa.

-          Úgy hogy karórákba teszik bele és azt adják nekünk. Tulajdonképpen ugyan olyan lesz majd, mint a kártya csak nem lehúzni kell majd, hanem csak oda tenni valami lézer alá. – válaszoltam.

-          Ti honnan tudjátok mind ezt? – kérdezte Tessa elképedve.

-          Viccelsz. – mondtam neki – Én voltam az első, akik feltörte a suli rendszerét még harmadikos koromban. Azóta sem vettek észre, hogy folyamatosan turkálok a suli dolgaiban. De nem szeretem nagyon alkalmazni. Volt már pár rizikós helyzet, amikor majdnem lebuktam.

-          Te gimis korodban feltörted a suli rendszerét? – nézett rám elképedve.

-          Dehogy. – mondta Jin – Általános iskola harmadikban.

Tessa csak tátotta a száját. A telefonomat kezdtem el bámulni, amikor Jin elkezdte Tessanak mesélni, hogy miért vagyunk mi itt olyan nagy számok.

-          Tesi. – motyogtam.

-          Mi? – kérdezte Jin, amikor a barátnője teljesen elállta az útját és követelte, hogy mondjon el mindent.

Azt hitte megmentem. Tévedett.

-          Mentem tesizni. – mondtam és már ott sem voltam.

-          Késett Mr. Min. – ordította a tanár, amint beléptem. – De, a kosárban elért eredményei miatt ezért most nem bűntetem meg.

-          És mi lenne a büntetés? Fussak 10 kört? – motyogtam, miközben a szememmel Angyalkát kerestem.

Láttam a terem végében Kookiet és Jimint. Ők is észrevettek és intettek. És hát persze, hogy annak a tetűnek a vigyorgó fejét és a talpnyalóit előbb találtam meg, mint Sophiet. Hová vigyorog ennyire? Le kellett volna esnie, hogy mire készül ekkora vigyorral a fején. Követtem a tekintetét. Sophiera nézett. Visszanéztem rá. Éppen feldobott egy kosárlabdát és emelte a lábát. Elkezdtem rohanni Sophie felé. De későn. Shon megbikázta a kosárlabdát éppen akkor amikor Sophie az egyik labdáért hajolt le, hogy felvegye és a gyűjtő kosárba tegye. Az a pöcs fejen rúgta. Még a szemem sarkából láttam, ahogyan Jimin éppen behúz neki egyet, Kook meg a talpnyalóit püföli. Oda értem hozzá. Hason feküdt és nem mozdult. Óvatosan átfordítottam.

-          Sophie.

Semmi reakció. Óvatosan a karomba vettem és rohantam ki vele a suli dokijához. Még fél szemmel láttam, ahogyan Shont éppen lefogják miközben Jimin és Kook rohan utánam.

14. rész

14. rész

A suli

Sophie POV

A suli. Te jó ég. Ez tényleg valami nagyon elit dolog. Nem gondoltam volna. Mivel Alexa Bethany és én még nem érettségiztünk nekünk olyan tárgyakat kell felvennünk, amikből érettségizni kell. De a többiek azt vesznek fel, amit akarnak csak a kreditük meglegyen, és a vizsgákat csinálják meg, amiket kell, amúgy arra az órára járnak be, amire akarnak. És mindenki, aki közép és felsőfokú oktatásban van ugyanazokra a 1,5 órás órákra jár. Így történt, hogy Alexa, Bethany és én ugyanazokhoz az emberekhez írattuk magunkat, és matekra együtt járunk Petrával(hál’ istennek remélem majd segít), irodalomra Tessaval, tesire Zaraval, és nyelvekre Miaval. Amikor oda értünk a sulihoz mindegyikünk kapott egy csomagot. Ebben volt a szekrényünk kódja és, hogy hol van, egy kicsike vastag könyv hangya fasz betűkkel. Ez volt a szabályzat. Pff. Még én is meggondolom, hogy elolvassam-e, akkor mit várnak a többiektől. És volt benne egy kártya. Ezt kell lehúzni mielőtt órára mész, így a rendszer tudja, éppen hol vagy, mikor késtél és a többi. De ennek van még egy hátránya. Csak az iskola elsők és a sportokban kiváló teljesítményt elértek mehetnek be mindenhova. Miután meg kaptuk a csomagokat átirányítottak minket a suli könyvtárába. Ez a könyvtár elképesztő volt. Nem csak hatalmas, de nagyon modern is. Szinte minden sarkon állt egy gép, amibe ha bemondtad mit keresel megmondta, hogy hol van vagy, hogy egyáltalán bent van-e. Sőt ennél a gépnél ki is kölcsönözheted egyből. Itt kaptuk meg a tankönyveinket. Az első óránk irodalom volt. Így mentünk is egyből órára. Amikor beléptünk egy mogorva fiatal tanár éppen azt ismételgette, hogy fiú-lány, fiú-lány. Hát nem mondanám, hogy értettük miről beszél. Akkor eset le, amikor két lány egymás mellé akart leülni.

-          Mintha most mondtam volna, hogyan üljetek le. – kapott az alkalmon a tanár.

Összenéztünk a lányokkal. Hát nem mindegy neki, hogyan ülünk? Mindegy is. Ha ő így jobban érzi magát. Így esett meg, hogy úgy ültünk, hogy én ültem középen, jobb oldalamon Tessa, mögötte Alexa, a bal oldalamon Bethany. Tessa éppen a telefonját nyomogatta nagy mosollyal.

-          Jinnel beszélsz? – kérdeztem.

-          Aha, azt mondta ő is erre az órára fog jönni. És megkérdezte ki van még velem.

-          Akkor ti most teljesen együtt vagytok? – kérdeztem.

-          Hogy érted, hogy teljesen együtt vannak? – kérdezte Alexa értetlenül éppen két csokiba harapás között.

-          Úgy értem, hogy már nincsenek gátak, meg ilyenek. Ez már nem a kezdetleges udvarolós-ismerkedős fázis?

Csak pislogtak rám.

-          Ahhoz képest, hogy soha nem volt barátod egész sokat tudsz erről. – mondta Tessa.

-          Csak, mert sokat olvas. – okoskodott Bethany.

-          És mert a rendes fiúkhoz van szokva. – fűzte hozzá Alexa.

-          Ti tényleg soha nem szoktatok könyvet olvasni? Ott egy csomó rossz fiú is van.

-          Ja, akik meg javulnak a szertett lány kedvéért. Vagyis ők igazából jó fiúk rossz fiú bőrben. – mondta Alexa a biciklis kesztyűjét igazgatva.

-          Ohhóóó kit látnak szemeim. Szöszi. A nevedre már nem emlékszem.

-          Te mit keresel itt? – pattant fel Bethany.

-          Nos, semmit, de valami értékeset találtam. – vetődött le mellém Shon. – Van valami, amit vissza kell fizetned nekem szöszi.

-          Tudtommal tisztességesen nyertem. Te csaltál nem én.

-          Nem érdekel, hogy nyertél. Akarom és kész.

-          Én viszont nem akarom.

-          Az engem nem érdekel. – akart volna végig simítani az arcomon.

Ellöktem a kezét. Ő viszályából lendítette meg, hogy pofon vágjon, amikor valaki hátulról elkapta a karját, felemelte és áthajította a hátam mögötti pad fölött a másik sorba.

-          Ez az én helyem. – mondta Suga egyszerűen miközben leült mellém.

kép

Suga POV

Mi a francot keres itt ez a tahó? Nem úgy volt, hogy New Yorkban van? Feltápászkodott és csak meredt rám.

-          Ki ne essen a szemed. – mondta neki Jin.

Már ott ült Tessa mellett úgy, hogy bármikor fel tudjon pattanni, ha kell. V Bethanyt, Jimin Alexát takarta.

-          Min Yoongi. Mondták, hogy itt lesztek, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találkozunk is.

-          Nos, ha nem akarsz minket látni talán el is mehetnél. – mondta Jimin.

-          A lány tartozik nekem. – mutatott Angyalkára, aki felváltva nézett tátott szájjal rám és rá.

Most észbe kapott.

-          Egy frászt tartozom neked.

-          Láttuk, hogy nyert szóval mi lenne, ha tényleg felfognád végre és eltűnnél innen? – mondta Alexa.

Nyert? Mit csináltak ezek már megint?

-          Ezt nem hagyom annyiban. – mondta Shon.

-          Nem? Akkor mi sem. – mondta V és leült Bethany mellé, Jimin pedig Alexa mellé.

-          Hogy hogyan hiányoztak nekem maguk. De komolyan. Már vagy két éve, hogy nem ölték egymást az órámon.

Előre fordultam a tanár felé.

-          Most, hogy mindenki megbeszélte kit miért nyírna ki, talán el is kezdhetnénk.

Angyalkára néztem. (kép) Ő csak nézett engem. Felhúztam a szemöldökömet, hogy reagáljon már valamit, egy aprót mosolygott és előre fordult. Elővettem a telefonomat és írtam egy üzenetet Jinnek.

„Derítsd ki, mit akar Shon Angyalkától!”

Amikor megkapta rám nézett és egy aprót bólintott. Láttam, hogy meglöki Tessat és kérdez tőle valamit. Tessa csak intett neki, hogy várjon kitépett egy lapot a füzetéből és elkezdett írni. Addig lefektettem a fejemet a padra és néztem Angyalkát. Jött egy üzenet.

„Shon Mia volt barátja. Szakítottak, amikor ide költöztek, de tegnapelőtt összefutottak egy alvilági szerencsejáték barlangba, ahol Sophie kicsinálta Shont BlackJack-ben.”

Elvigyorodtam és Angyalkára néztem. Nocsak, mik ki nem derülnek itt. Még a végén kiderül, hogy igazából tudnak magukra vigyázni valamilyen szinten.

„Mennyit nyert el tőle?”

„200.000 dollárt”

Eltátottam a számat. Mennyit?

„Honnan tud szerencsejátékozni?”

„Petrától tanulták.”

Egyszer csak elém toltak egy lapot.

„Köszönöm!”

Ennyi állt rajta.