7. rész

7. rész

Egy diszkó baleset

Sophie POV

-         Tessa mi a franc történt tegnap? – kérdezte Mia kétségbe esve.

-         Az életem legszebb pillanatai. – mondta Tessa idiótán vigyorogva.

Ránéztem Alexára.

-         Még tart a hatás? – kérdeztem.

Csak értetlenül ingatta a fejét.

-         Tessa mond, hogy te nem ittál a kék löttyből. – mondta Petra.

-         Nem ittam a kék löttyből.

-         És tényleg nem ittál vagy csak azért mondod, mert azt mondták, hogy mond ezt? – kérdezte Bethany.

-         Tényleg nem ittam.

-         Akkor mond el mi történt. – mondta Mia.

-         Rendben.

Tessa POV

Miután bementünk a klubba és leültünk egy asztalhoz elkezdtünk beszélgetni. Én kimentem közbe a mosdóba. Mire visszaértem a lányok előtt volt egy-egy pohár, ami már üres volt.

-         Rendeltetek nélkülem? – kérdeztem

-         Nem. – mondta Bethany – Az a kedves pincér fiú adta nekünk őket. Azt mondta a ház ajándéka.

-         És nekem nem kértetek? – amint kimondtam ezt valaki beleüvöltött egy mikrofonba.

-         FIÚK ÉS LÁNYOK. Itt vannak. Megjöttek. És már alig várják, hogy előttetek legyenek. Mindenki kiáltsa egyszerre.

És akkor mindenki egyszerre kezdet el úgy üvölteni, hogy a dobhártyám majd beszakadt. Ránéztem a lányokra… De már csak 3-an voltak ott Mia, Bethany és Alexa, aki elaludt. Először nem tudtam kivenni mit kiabál a közönség. Majd ki írták. Bangtan Boys. Mindenki ezt a két szót kántálta eszeveszettül. És akkor megjelent egy alak. Nem láttam rendesen mindenki ugrált. A lányok majd megbolondultak. A fiúk meg ordítottak. Kik ezek? Elkezdtem előre furakodni, amikor elkezdődött egy dal. Állati jó szám volt. De komolyan. Még jobban elkezdtem magamat előre túrni, amikor szembe találtam magam Sophieval, aki úgy nézet körbe mintha nem tudná hol van. Amikor észrevett a nyakamba ugrott.

-         Tessiiiiii!!!

Igen, így hívott. Tessi. Életemben senki nem hívott így. Ő megtette. Nem tudom mi baja volt, de nem volt magánál azt biztos. A szám nagyjából már a közepén tartott, amikor Sophie a vállamba kapaszkodva megfordított és elkezdet ugrálni miközben azt kiabálta.

-         De jó ez a nóta. De jó ez a nóta.

Istenem. Az volt a szerencse, hogy rajtam kívül más nagyon nem hallhatta, akkora volt a zaj.

-         Hééééj!!! Tessi. Nézd! Ott van a Szatír. – mutatott egy srácra, aki egy másik srác nyakában ült.

Ekkor néztem először a színpadra és ott maradt a szemem. Jin. Jin ott volt a színpadon. Mire feleszméltem már ott voltam a színpad elején és már legalább 3 szám lement Sophie pedig már sehol nem volt. És akkor minden elsötétült. Mindenki elkezdett hőbörögni, hogy ez mi volt.

-         Uh bocsika. Ezer sajnálat.

Mia?

-         Teljesen véletlen volt.

A színpad mögül jött a hang. Amilyen gyorsan csak tudtam átfurakodtam a tömegen és a színpad mögé akartam menni, amikor egy „STAFF I work here!” pólós fazon kicsit sem kedvesen visszalökött.

-         Héj. – méltatlankodtam. – Engedjen át.

-         Szeretnéd.

-         Az ott a barátnőm. Át kell engednie hozzá. – mondtam neki.

-         Nem. – mondta egyszerűen.

-         Mi az, hogy nem!?

Erre rám vigyorgott.

-         Ha villantasz, talán megfontolom. De csak, ha tetszik a látvány. – mondta.

-         Még egy ilyen megszólalás és a kukák között ébredsz fel reggel úgy, hogy még az anyád sem ismer rád. – jött egy félelmetes hang a háta mögül.

Megfordult. Jin volt az. El nem tudtam volna képzelni, hogy képes ilyen félelmetes lenni.

-         Bocsánat. – motyogta a hormon túltengéses állat.

-         Beengeded a lányt.

-         Nem szabadna. – motyogott megint.

-         Beengeded, mert azt mondtam. – mondta erre Jin.

-         Igen, beengedem. – fordult felém – Gyere be.

Bementem. Jinről eltűnt a félelmetes arckifejezés. Rám mosolygott azzal a hihetetlen mosolyával, amivel az első találkozásunkon is mosolygott.

-         Tessa. Te is eljöttél az évnyitó koncertünkre? – kérdezte.

-         El. – mondtam – Bár nem tudtuk, hogy itt lesztek.

-         Ó, a többiek is itt vannak?

-         Igen, csak nem tudom hol.

-         Hagyd már abba a zsinórok rángatását te liba. – jött a hang Jin mögül.

Jin megfordult és rámordult a srácra.

-         RapMon kedvesebben. Ha nem látnád, egy lánnyal beszélsz.

-         Hagyd már abba. – mondta RapMon.

-         Mint, aki meg sem hallotta. – motyogta Jin.

-         Mia! – kiáltottam fel – Mit csinálsz?

-         Játszom. – felelte egyszerűen.

Erre mindenki rá meredt. RapMon elkapta az állkapcsát és kinyitotta a száját, majd beleszagolt. Ledermedtem. Ez meg mit csinál?

-         Héj! – szólt oda nekem – A barátnőd benyelt egy kicsit a klub hangulat fokozójából.

-         Mia mit ittál? – kérdezte.

-         Hát azt ittuk, ami ingyéééé vóóóót. – mondta.

-         Srácok figyeljétek azt a csajt a pult tetején, de jól rázza. – mondta az egyikük. Ha jól emlékszem ő is rappelt a számok alatt.

Oda fordultam.

-         Zara! – ordítottam.

-         J-Hope, ne csak röhögj, menj és szedd le onnan. – parancsolta Jin, mire J-Hope elindult a tömeg felé.

-         A lányok. Hol lehetnek? – kezdtem teljesen pánikba esni.

-         Nyugi megtaláljuk őket. – mondta Jin.

-         Hogyan? Azt sem tudjuk, hogyan néznek ki. – mondta az, akit Sophie a Szatírnak nevezett.

-         Segítenétek? – kérdeztem Jinre nézve.

-         Persze. – mondta.

-         Na jó. Mielőtt még ennél is nyálasabb lesz a helyzet én leléptem. – mondta a Szatír. Megfordult és távozott a hátsó ajtó felé.

-         Suga! – ordított Jin és utánament, miközben én azt ecseteltem a többieknek, hogyan néznek ki a lányok. Ezek szerint így hívják Sophie Szatírját.

-         Szóval ennyit tudok. – mondtam a lányoknak. – Ezután én Jinnel, Miával és RapMonnal maradtam, amíg a többiek mindenkit megkerestek és haza hoztak. Vagyis Sophie kivételével mindenkit. Azt nem tudom te, hogyan jutottál haza. Téged reggelig kerestünk, amikor Jin kapott egy hívást és azt mondta semmi bajod vigyázott rád valaki egész este, és már itthon is vagy.

-         Azt nem mondta, hogy ki talált meg? – nézett rám.

-         Nem. Csak annyit mondott, hogy bízzak benne, jó kezekben voltál.

-         Te Sophie, – mondta Zara – mellesleg honnan van ez a sál. – mutatott Zara Sophie vékonyka alkarjára.

Sophie lenézett a karjára és felkiáltott.

-         Te jó ég. Ez az a sál, amivel a kutyát kötöttem magamhoz.

-         De az a fán maradt. – mondta Zara – Emlékszem, mert éppen a gyomromat könyökölted ki és azt hittem, hogy a sál lesz az utolsó dolog, amit életemben látok.

-         Várjunk akkor ez Gatyáska sálja? – kérdezte Bethany.

-         Suga. Suganak hívják. – mondtam.

Sophie csak bámulta a sálat.

-         Jól van csajok. Most, hogy mindent tudunk. – mondta Mia.

-         Majdnem mindent. – javította ki Sophie.

-         Mindenki mehet a dolgára. – folytatta Mia oda sem figyelve és kiterelt minket a szobájából.

Sophie még mindig a sálat nézve összeráncolt szemöldökkel lépett be a szobájába. Majd egy övültés és csend.