8. rész

8. rész

A fénykép

Sophie POV

-          Mi van? Mi történt? – rontott be Zara Haruval a háta mögött.

-          Semmi. – mondtam a kezemet a párna alá dugva. – Csak egy pók volt.

-          De te nem is félsz a pókoktól. – mondta értetlenül Zara.

-          De. – mondtam – A csúnyáktól. És ez csúnya volt.

-          Minden pók csúnya. – mondta Haru, aki úgy nézett körbe, mintha minimum a Sikolyt várná, hogy előlépjen a gardróbomból, ami üres volt. Upsz. Az elmúlt napok eseményei nem engedték, hogy nagyon kipakolhassunk.

-          Na, jól van lányok. Elmegyek bevásárolni a szupermarketbe.

-          Hozz pizzát és fagyit. – kiáltottam utána

De Haru már itt sem volt és Zara is éppen távozott. Kivettem a kezem a párna alól. Egy fényképet tartottam a kezemben.  Én voltan rajta, ahogyan alszom. Abban a ruhában, amiben vagyok. Vagyis most készült. Egy olyan polaroid fénykép volt és ezt volt rá írva. „1 hét sem kell és meggyógyul a karod. Szívesen.” Lenéztem a karomra. Meggyógyul? Csak most vettem észre a tompán sajgó fájdalmat a jobb karomban. Levettem a karomról a sálat. Volt alatta egy kötés. Vajon Suga csinálta, azért van rajtam a sála? Vagy este csináltam valamit, ami miatt rám került a sál? De ki kötötte be a karomat?

-          ÁÁÁÁÁÁÁH – nyögtem. – Soha többé nem iszok abból a löttyből. Soha.

Feltápászkodtam és elkezdtem ki csomagolni. Már épp a fél ruhatáramat berendeztem a gardróbba, amikor csengettek.

-          Nyitoooom – szólt le Tessa.

Gondoltam, hogy mért ilyen lelkes. Jin jött megcsinálni a csövünket. Lementem én is megnézni mit csinál a művünkkel. Kicsit már lefárasztott a pakolás.

-          Szia Tessa! – köszöntötte Jin Tessat.

-          Szia Jin!

Jeszuskám. Ha ezek nem jönnek össze max egy hónapon belül, akkor többé nem hiszek a szememnek.

-          Szia Sophie! – köszönt nekem is, amikor észrevett Tessa háta mögött.

-          Szia!

-          Jól érzed már magad? Jó nagyot estél.

-          Estem?

-          Nem emlékszel?

-          Semmire sem emlékeznek. – mondta Tessa.

Jin felnevetett.

-          Igen ez egy rossz mellék hatása a Hangulat Gyárnak. Általában azoknál hat így, akik először isszák.

-          Hogy hat azokon, akik másodjára iszák? – kérdeztem.

-          Általában elalszanak. – vágta rá Jin.

Már értem Alexa miért aludt el.

-          Te találtál meg? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem, de bízz bennem. Jó kezekben voltál.

Bízzak benne. Mikor legutoljára ezt hallottam a családom meghalt. Bár akkor az orvosok mondták és mi mást mondhatna egy orvos, amikor a betege éppen pánikrohamot kap.

-          Akkor ki is cserélném a csövet. – mondta.

-          Gyere. – mondta neki Tessa.

Nem követtem őket egyszerűen csak beültem a spártai körülményű nappalinkba (a napokban kell megjönnie az egyéb csomagjainknak) és bekapcsoltam a TV-t. Nem tudtam mit nézek. Gondolkoztam a tegnap estén, de semmire nem jutottam. A nyakláncon kívül tényleg nem emlékeztem semmire a megmentőmmel kapcsolatban. Mikor Jin végzett Tessa az ajtóhoz kísérte. Én is oda mentem, hogy elköszönjek tőle és menjek vissza pakolni.

-          Szia Jin! – köszöntem el tőle.

-          Szia Sophie! – köszönt ő is majd rajtam felejtette a szemét úgy 5 másodpercre, eddig ez a leghosszabb idő, amíg nem Tessat nézte, és elmosolyodott majd azt mondta – Érdekes tanévnek nézünk elébe. Talán ez az idei lesz legérdekesebb. – majd Tessára nézett és ezt mondta – Örülök, hogy itt vagytok.

És elment. Én felmentem a szobámba tovább pakolni. Időközben Haru is befutott. Pizzával. Ezek szerint hallotta mit kiabáltam.

Jin POV

Amint beléptem a házba megjelent előttem Suga a kezében egy pohár kólával.

-          Ja, te vagy az. Azt hittem már megint Taehyung szórakozik az egyik gépemmel. – mondta.

Igen. Erre volt Suga a legallergiásabb. Ha a fényképezőgépeit piszkálták.

-          Nem emlékeznek semmire. – mondtam.

-          Ez várható volt. – mondta. Próbált közönyös maradni, de amikor lenézett a kőre láttam rajta, hogy sajnálja, hogy Sophie nem emlékszik rá mit tett érte. Kiitta a poharát és felment a szobájába.

Vajon néha átnéz hozzá, hogy mit csinál? Végül is az ablakaik egymással szemben vannak. Így tudták a kutyát is visszalopni. Pedig már pont vissza akartam nekik adni. Felröhögök az emléken. Mit csináltak ezek azzal a csővel, hogy le ne bukjanak. És amikor Sophie kutyástul leesett a fáról. Megijedtem, hogy komolyabb baja is esett. Nagyon megkönnyebbültem, amikor ő nyitott ajtót és azon kívül, hogy olyan volt, mint aki nem ért semmit, nincs semmi baja. Tessa. Mióta itt állt az ajtónkban nem tudtam másra gondolni csak rá. Minél hamarabb magam mellett akarom tudni.

-          Héj, Hyung. Mi lesz a vacsi? – jött be Jungkook és Jimin az udvarról. Biztos kosaraztak. Jól le voltak izzadva. Vacsora. Ez a gyerek egy zseni.

-          Meghívom őket vacsorára.

Jungkook és Jimin csak értetlenül néztek rám.