19. rész

19. rész

A féreglyuk

Sophie POV

Óriási röhögés tört ki a garázsban. Shon is belépett a látóhatáromba. Egy hatalmas monokli éktelenkedett a jobb szeme alatt, de még így is vigyorgott.

-          Hallod, ez azt hiszi te vagy Suga. – röhögte mire Suga behúzott neki egyet a gyomorszájába.

-          HÜLYE! – üvöltötte – Kihasználhattuk volna, hogy azt hiszi, hogy… – az utolsó szavait nem értettem.

-          A hangod. – nyögtem – Te nem ő vagy.

-          Nem, valóban nem. – nézett rám elgondolkodva – De meg kell hagyni jó izélése van… Annál jobb. Legalább jobban fogom élvezni a játékot. Vetkőztesd le. – fordult oda Shonhoz, majd megfordult és elindult, engem pedig máris kiszabadítottak a köteleimből.

Idáig fel sem tűnt, hogy egy vascsőhöz bilincseltek. Elkezdtek a földön húzni a terem közepe felé.

-          Normális vagy? El akarod csúfítani nekem? – üvöltötte miközben egy trónszerű emelvényről rohant le és fellökte Shont.

Ha most nem lettem volna kába simán el kezdtem volna rohanni. De nem voltam beszámítható.

-          Mit adtál nekem?

Erre rám nézett.

-          Semmi olyat, ami mentálisan kártokozna neked.

-          Ki vagy?

-          Valaki.

-          Miért akarsz bántani?

-          Valamiért.

-          Okos vagy a válaszaidból ítélve.

Ezt megint nem kellett volna. Olyat rúgott a hasamba, hogy elhánytam volna magamat, ha lett volna benne valami étel. Összegörnyedve nyöszörögtem. Amikor felnéztem csak egy valami tudatosult bennem. Reggel van. Legalábbis pirkad. Az üvegtetőn beszűrődő halványszürkés derengés volt az egyetlen reményem arra, hogy már keresnek.

-          Nem találsz okosnak? – kérdezte leguggolva mellém – Pedig szerintem okos dolog volt tőlem, hogy SMS-ben végig nyugtattam a létező összes nevet, ami a kijelződön villogott. – mutatta fel a mobilomat.

Majd fogta magát és egyszerűen bevágta az egyik autó alá. Ripityára tört a telefonom. Majd gyengéden kiegyenesített és elkezdte lerángatni rólam a pulóveremet. Ellenkeztem volna, ha nem akart volna a fejem minden egyes pillanatban leszakadni a nyakamról és elgurulni a padlón. Így nem volt sok választásom. Mikor már lerángatta rólam a számára fölösleges számomra jelen pillanat nélkülözhetetlen ruhadarabot, félre hajította és a melleimre tette az egyik kezét. Úgy vizsgálgatott a tekintetével, mint egy orvos. Egy erőtlen ütéssel megpróbáltam félre lökni a kezét, de alig mozdítottam meg a karját és csak egy pofon lett az eredménye. A trikómmal már nem szenvedett. Egyszerűen megfogta és kettétépte rajtam. Elmosolyodott.

-          Szép. – suttogta megbabonázva miközben visszafektetett és a hasamat kezdte el simogatni, majd ráhajolt a mellkasomra és csókokat nyomott rá. Hírtelen a számra nyomta a sajátját.

A következő pillanatban pedig már nem láttam őt. Ugyan is valaki nemes egyszerűséggel lerúgta rólam. Majd szinte a következő pillanatban rángattak fel ülő helyzetbe, amiért hálás voltam, mert nem igazán tudtam az izmaimnak parancsolni. Ugyanaz az arc nézett vissza rám, amelyiktől most kevergett a gyomrom. Egy kabátot húzott le éppen és bújtatta bele az egyik karomat. De alig tudta félig felhúzni rám a fekete anyagot, valaki megragadta a vállát. Csak lazán sóhajtott egyet és felállt, az illetőt pedig egyszerűen 3 méterrel odébb dobta. Megpróbáltam tovább öltöztetni magamat, nagyjából sikerült beletalálnom az ujjába, miközben körülöttem zajlottak az események.

Nagy csattanások, halál sikolyok, ünnepélyes zene, ami csak a győztest méltatja. Aha. Minden bizonnyal így zajlik egy filmszerű elképzelésben. De nem, ez nem olyan. Inkább volt az egész egy ingadozó kártyavár, tekintve hogy heten álltak körbe és velük szemben álltak vagy harmincan boxerekkel és baseball ütőkkel a kezükben.

-          Tudtam. – mondta egy hang hisztérikusan – Tudtam, hogy el fogsz jönni érte.

-          Kussolj birka. – üvöltötte valaki – Régen láttuk egy mást Min Yoongi. – mondta ugyan az a hang kimérten.

Suga nem válaszolt semmit, ahogyan a többiek sem. Csak a pattogó szikra záport láttam mozogni, ami köztük és az ellenfél tekintete között pattogott.

-          Remélem sok jó emlék fűz ehhez a helyhez titeket.

-          Igen. – válaszolta Suga – Emlékszem, hogyan nyalattam fel veled a padlót. Emlékszel még az ízére?

Erre dühöt-grimaszt vágott.

-          Az idők változnak. A szerepek cserélődnek. Lássuk, most ki fogja nyalni a padlót. – indult meg, Suga pedig verekedésre készen várta őt.

-          Tényleg felnyaltad a padlót? – kérdeztem, mire megtorpant, Suga pedig megpördült a tengelye körül. – Mi van? Ilyet még nem láttam. – mondtam.

-          Mindjárt látsz kislány. – vigyorodott el Suga.

-          Elég!!! – jött egy hang valahonnan. – Mind a kettő befejezi jött be a képbe Mia.

-          Mit kerestek itt? Nem megmondtuk, hogy maradjatok a seggeteken otthon!

-          Hogy is ne. Az egyik legjobb barátnőnk bajban van, ti meg elmentetek szétveretni a fejeteket. Majd pont otthon fogunk ülni és malmozni az ujjunkkal. – vágta rá Mia.

-          Most azonnal hazavisszük Sophiet. Aztán azt csináltok, amit akartok. – mondta Zara felém lépkedve.

-          Azt lesheted kislány. Nem adjuk csak úgy oda.

-          Egy szóval sem mondta, hogy nem verem be a képedet, ha kell. – motyogta Zara miközben lehajolt hozzám és Bethanyval karöltve megpróbáltak feltámogatni.

-          Hagyjátok! Majd én. – mondta Suga egy szempillantás alatt előttem teremve.

A lányok visszaengedtek a földre Suga pedig fél térdre ereszkedett, hogy könnyebben felemeljen.

-          Soha ne fordíts hátat az ellenségednek. – vinnyogta egy visszataszító hang a háta mögött.

-          Sugaaa! – kiáltottam, már amennyire tudtam kiabálni.

Suga megpördült és reflexszerűen emelte a karját a védekezéshez, de nem volt rá szükség. Egy hatalmas puffanást hallottam.

-          Vak. – mondta Zara – Nem látod, hogy szemtől szemben állunk veled. Ha őket bántjátok velünk is szembe kell néznetek.

-          Hoppá Woozi. – vigyorogta J-Hope – Úgy látszik kijöttél a gyakorlatból vagy csak a féreg lényed alá minősíted az angyalokat.

Erre mind zavartan fordultunk felé.

-          Mi van? – kérdezte – Suga hajtogat folyton valami Angyalkát, amikor magában beszél a szobájában.

-          J-Hope. – mondta Suga – Emlékeztess rá, hogy ha hazaértünk, ezért fojtsalak meg.

Aztán visszafordult hozzám és egy egyszerű mozdulattal felkapott és a kijárat felé sétált velem. Vagyis csak reméltem, hogy az a nagy fény a kijárat és nem az alagút vége.

-          Mára befejeztük. – jelentette ki Rap Mon – Ha kell ez – mutatott körbe – tartsátok meg. Minket nem zavar.

-          Csukd be a szemedet Angyalka. Ígérem, mire kinyitod a felhőkből vetett ágyadban leszel. – suttogta nekem Suga.

-          Miért? – nyögtem félig lecsukott szemekkel – Miért csinálod… ezt?

-          Mert fontos vagy nekem. Még ha nem is tudom miért. – mondta, majd elnyelt a sötétség.

Woozi Pov

-          Mondtam neked. Én megmondtam. Fontos neki a lány. – vihogta nekem Shon.

Már órákkal ezelőtt elmentek és az emberek is elkezdtek megritkulni.

-          Ja. – válaszoltam félig sem figyelve rá – Fontos neki.

Többször is végig simítottam a számon és csak bámultam a beszűrődő napfényt, amelyben eltűntek.