20. rész

20. rész

Mocskos vagyok

Sophie Pov

Suga megtartotta az ígéretét. Tényleg az ágyamban ébredtem. A szobámban félhomály volt. Imádok így aludni. Sötét van, de még is látod, hogy mi van körülötted.

-          Felébredtél? – jött egy lágy hang.

-          Igen. – válaszoltam az alvástól rekedtes hangon.

-          Hogy érzed magad?

-          Nem tudom. Hogy kéne éreznem magamat?

-          Szarul.

-          Lelkileg vagy fizikailag.

-          Ahhh. Túl sokat kérdezel. Nem vagy éhes?

-          Nem.

-          Szomjas?

-          Nem.

-          Most mindenre azt fogod mondani, hogy nem?

-          Nem. – mondtam kuncogva.

Felültem. Egy fotelben ült, ami teszem hozzá nem tudom hogy került ide eddig nem volt fotel a szobámba, és az egyik könyvemet lapozgatta.

-          Ami tegnap történt… - rám emelte a tekintetét – Az… Ki volt az aki…

-          A neve Woozi. – válaszolta visszarévedve a könyvembe – Őt fogod elkerülni nagy ívben.

-          Ezek után szerintem már nekem is van egy eléggé világos személyiségképem az ipséről. Szóval nem kell figyelmeztetned.

Összecsapta a könyvem.

-          Egyél!

-          Az előbb mondtam, hogy nem vagyok éhes.

-          Egyél!

-          Nincs kedvem levánszorogni a konyháig. – dőltem vissza az ágyamba csukott szemmel.

Hallottam, hogy feláll, aztán semmi. Fel akartam ülni, megnézni, hogy itt van-e még, de mondjuk ezt nyitott szemmel kellett volna, mert mondjuk akkor nem fejeltem volna le.

-          Ezek után nem hozom fel neked a reggelid. – mondta sértődötten megfordulva.

-          Sajnálom nem láttalak.

-          Naná. Ki kellett volna hozzá nyitni a szemeidet. – nyitotta ki a szobám ajtaját és már itt sem volt.

-          Héj. Mondom, hogy nem direkt volt. – másztam ki az ágyamból és utána indultam.

Éppen a nappalinkba fordult be mikor a lépcsőfordulóhoz értem. Utána indultam.

-          Jó reggelt Sophie!

-          Jó reggelt Haru!

-          Már fel is keltél? – jött ki Jin a konyhából.

-          Szia Jin! – vetettem oda – JIIN! Te mit?

-          Szia! Jobban vagy már? – karolta át a vállamat Taehyung.

-          Mi? Mi? – kapkodtam a fejemet – Mi itt ez a sok cucc?

-          Oohh. Hát a fiúk házát tatarozzák, ezért egy ideig nálunk fognak lakni.

-          Yoongi! Mondtam, hogy ne ébreszd fel. – mondta Jin a nappaliban menet V-vel a nyomában.

-          Nem ébresztettem. – váltogatta a csatornákat az említett.

-          Nem vagy éhes? – kérdezte Haru

-          Nem éhes. – jött a válasz a nappaliból.

-          Haru! Nem kéne készülődnöd mindjárt hat. – mondta neki Mia.

-          Mégis mire? – kérdezte.

-          Mégis mire? – kérdeztem.

-          Mindjárt itt lesz Hyunseung, hogy megvizsgálja S.-t. – mondta Jimin.

-          S-t?

-          Ja, téged.

-          S?

-          Ja.

-          Most így fogsz hívni ezen túl.

-          Hmm. Erre még nem gondoltam.

-          Miért is adtam ötletet? – motyogtam mintegy magamnak.

-          Akkor ez most nem egy randi lesz? – értetlenkedet Kook.

Hah, nem én nem értek itt egyedül mindent.

-          De, de ezt Haru nem akarja bevallani. – nézett Petra Haru után.

-          Akkor én most nem leszek megvizsgálva?

-          Nem. – mondták szinte egyszerre.

Körbenéztem. Mindenki teljesen úgy viselkedett, mintha mind ez, ami körülöttük folyik teljesen természetes és mindennapi lenni. Éppenséggel csak én nem értettem semmit az egészből.

-          Tessa! – untam rá, hogy senki nem magyarázkodik nekem – Feljönnél velem?

-          Minek? – mosolygott.

-          Na vajon. – mondtam megfordulva és visszaindultam a szobámba.

Belépve egyszerre több dolgon is megakadt a szemem. Először is a fekete fotelon. Szép darab mit ne mondjak, csak éppen rohadtul kirítt a szobám környezetéből. Másodszor egy rakat bőrönd volt körülötte.

-          Istenem mi jöhet még.

-          Ezután? A vacsora.

Megpördültem.

-          Nem azt mondtad, hogy nem hozod fel? – néztem a tálcára, amit az éjjeliszekrényemre tette le éppen.

Csak elhúzta a száját.

-          Ezek a te cuccaid?

-          Jah. Útban vannak? - ült le az ágyamra.

-          Nem csak… Mi a fenének hoztál át egy fotelt?

-          Ültél már benne?

-          Nyilván nem.

-          Ezért nem érted mért hoztam át.

Ránéztem a fekete fotelra. Tényleg hívogató volt.

-          Miért néz ki Woozi úgy, mint te?

-          Nem néz ki úgy, mint én.

-          Pedig szerintem nagyon is hasonlítotok. Ki ő Suga?

-          A bátyám.

Rövidebb csend állt be közöttünk.

Suga Pov

-          A bátyád egy tahó. – mondta végül.

-          Kedvesen fogalmazol. Ha a bátyám csak tahó lenne, akkor az ember akár még el is viselhetné…

Hirtelen bennem ragadt minden mondandóm. Csak bámultam őt. A száját piszkálta párás szemekkel. Eszembe jutott, ahogyan rányomta az a féreg a száját, amit a következő találkozásunkkor beverek.

-          Olyan… mocskosnak érzem magamat. – suttogta magának.

Majd észbe kapva pislogott párat, mire két könnycsepp legördült az arcán.

-          Akarod, hogy segítsek?

-          Egyedül is tudok enni. – mondta.

-          Nem abban.

Rám kapta a szemeit.

-          Akkor miben? – kérdezte értetlenül.

-          Hogy ne érezd magadat mocskosnak.

-          Hogyan tudnál ezen segíteni? – kérdezte.

-          Akarod, hogy segítsek?

Összeszorította az ajkait. Mérlegelt, majd kinyitotta a száját. Úgy nagyjából fél millió év telt el, míg hang is jött ki belőle és, amikor felfogtam mit mond, az idő megállt.

-          Csak te tudsz ezen segíteni.

Felálltam és odasétáltam hozzá. Semmit nem érzékeltem a külvilágból. Ha egy atombomba robbant volna fel mellettünk sem vettem volna észre csak, ha oda kapja a fejét. Lehajoltam hozzá. Az arcunk egy szinten volt. Meg kellett kérdeznem. Féltem a választól, de utáltam volna magamat, ha nem kapok nyomatékot, az engedélyre.

-          Biztos vagy benne?

Belefúrta a tekintetét az enyémbe.

-          Igen.

Nem kellett több. Egy pillanat múlva már a karjaimban vele tartottam az ágya felé. Gyengéden letettem. A egyik lábamat átvetettem a combján és fölé hajoltam. Elkezdtem kigombolni a pizsama felsőjét miközben a szemébe néztem. Teljesen nyugodtan feküdt és folyamatosan vörösödött. Megálltam mielőtt bármi is a felszínre került volna. Becsúsztattam az egyik kezemet a háta alá és kicsit felemeltem. A másik kezemmel lehúztam a vállairól a pizsamát. A szemem egy pillanatra megakadt a zúzódott vállán. Majd ismét rá néztem. A szemeibe bámulva kezdtem közeledni felé. Csak nyugodtan szuszogott tovább. Először az arca bal oldalát csókoltam meg, majd az orrán át az arca jobb oldalát is. Az arcvonalánál folytattam és az álláig haladtam akadálytalanul. Amikor az állához értem magától megemelte a fejét, hogy jobban hozzá férjek a nyakához. Először csak lágy csókokat nyomtam rá, de nem tudtam meg állni, hogy ne kóstoljam meg. Párszor végig nyaltam rajta és megharaptam. Aprócska sóhajok lettek a jutalmam. Sóhajtottam egyet és fájva bár, de ott hagytam a nyakát és ismeretlen helyekre tévedtem. A kulcscsontjait külön élvezet volt kezelésbe venni. Mikor már majdnem a melleinél jártam éreztem, hogy megfeszül. Ez volt a jel. Kínzott, hogy abba kell hagynom. Az ajkamat végig húzva az eddig feltérképezett helyeken visszatértem a startra. Ismét a szemeibe bámultam, amik fátyolosak voltak. Majd lenéztem a szétnyílt ajkaira és ráhajoltam. Először csak rányomtam, majd mozgatni is kezdtem az ajkaimat. Egy pillanat alatt felvette a ritmusomat és szétnyitotta az ajkait, hogy a száját is felfedezhessem belülről. Hát normális ez? Ki akar készíteni? Nem tudom még meddig csókolózhattunk. Csak a felfedezet helyekre emlékszem, de sajnos nem elég jól. Legszívesebben felfrissítettem volna az emlékezetemet, de tudtam, ha tovább megyek, elrontom. Így csak az ég tudja mikor, de elszakadtam az ajkaitól és nem csak egy rövid levegővétel erejéig. Zihálva meredtünk egymás szemébe. Az oldalamra dőltem magamhoz húzva őt. Az arcát a mellkasomba temetve kapkodott levegő után, majd a légzése folyamatosan rendeződött, míg már csak egyenletes szuszogássá vált. Kinéztem az ablakon át a házunkra, amit nem tataroztak. Már este volt. Behunytam a szememet és közelebb húztam magamhoz. Ma már biztos nem fogja senki bántani.